A hétvégi hosszú futásom tervezésekor egy olyan útvonalat kerestem, ami nincs túl messze, vannak még benne számomra ismeretlen szakaszok és körtúraként teljesíthető, ezért is gondolkodtam a Cserhátban. A kör kiindulási pontjának Rád községet választottam, mert ott volt már egy kis helyismeretem, mivel már többször futottam át rajta és tudtam, hogy a templom mögött van egy kis parkoló, ahol le tudom tenni az autómat.
Most azonban egy új útvonalon dél-kelet felé terveztem elhagyni a települést. Néhány száz méter után a sportpálya és a játszótér mellett szép ligetes tájon áthaladva ismerős volt a terep, mert itt korábban már futottam a településre befelé a piros jelzésen Vácduka irányából. Hamarosan azonban elhagytam a piros jelet és éles bal fordulóval visszatértem a falu szélére, ahonnan a hosszú Petőfi utcán vezetett kifelé az utam. A legutolsó háznál azonban hirtelen a semmiből elém ugrott egy nagyobb termetű kutya. Nagyon úgy tűnt, hogy nem szeretné, ha kimennék a településről és ezt elég határozott ugatással jelezte felém, miközben a kerítésen belülről 2 másik eb is neki szurkolt. Átváltottam sétába és lekaptam a hátamról a hátizsákomat, amit magam elé tartottam, miközben fordultam a kutyával együtt, hogy lássam, mire készül. Közben a falu felől egy idősebb néni odakiabált valamit és egy férfi is fütyült neki, ami úgy tűnt elterelte az eb figyelmét, így néhány lépés után tulajdonképpen helyet cseréltünk. Én voltam a faluból kifelé oldalon, ő pedig a befelé lévőn. Lassan hátrálva távolodtam és elkezdtem újra kocogni, de azért 2-szer még hátra fordultam a biztonság kedvéért. Nem edzésnek szántam ezt a futást, hanem inkább egy felfedező futó kirándulásnak. Az első több mint 10 km-en nem volt turistajelzés, ezért jobban kellett figyelnem az útvonalra. Mivel az órámon és a telefonomon is ott volt a megtervezett track, ezért nem aggódtam túlságosan és néhány kilométer eltévedés mindig belefér. �
Rádot elhagyva kitárult a látómező. Csodás látvány az amikor egy pontról kilométerekre el lehet látni és fel lehet térképezni a tájat amerre menni fogsz. A Látó-hegyi geodézia tornyot, az első célpontomat, hamar észrevettem a távolban, de addig még közel 7 km-t kellett megtennem. A repce földek és természetes rétek váltogatták egymást miközben lefelé haladtam a Penci-ág völgyébe. A pataknál még voltak nagyobb saras és vizes részek, de könnyen ki lehetett kerülni őket. Az út közben elkezdett finoman emelkedni kisebb, nagyobb hullámvölgyekkel és össze-vissza kanyarogva, de ettől csak még szebb volt a látvány. Az első kisebb dombról még visszanéztem Rádra és arra gondoltam, hogy néhány óra múlva újra találkozunk. Közben az egyik bokorból kiugró nyuszi szélsebesen vágtázott át előttem, amíg el nem tűnt a sűrű fűben.
Két domb után leértem a Gombás-patak völgyébe, aminek a másik végében egy lőtér van, ezért már ezen az oldalon is több helyen táblákkal jelölik, hogy ha éles lövészet van, akkor nem lehet belépni. Szerencsére nem volt. Innen elég meredek út indult fel a toronyhoz. 1,2 km-en 150 m szintet kellett leküzdeni, ezért éreztem, hogy ez a szakasz nem a futásról fog szólni. ☺ Az út először még erdőben, majd egy nagy tar vágás közepén haladt. Tudom, hogy erdőgazdálkodás meg ilyesmi, de kicsit nehezen tudom értelmezni az ilyen méretű területek teljes kivágását. Egy idő után újra erdőben haladtam és a korábbi föld út átváltott egy keskeny ösvénybe, ami egyre meredekebb lett. Már csak kb. 100 m-re volt a torony, amikor az ösvényről csodás kilátás tárult elém. A toronyhoz felérve szomorúan láttam, hogy le van zárva, ezért a panorámában onnan nem gyönyörködhettem. A tetején több antenna is volt, ezért valószínűleg a völgyben lévő Obszervatórium által készíttetett 20 m magas beton cső még mindig használatban volt. A közel 300 m-es csúcsról ismét lefelé vettem az irányt egy szép kört leírva balról az erdő, jobbról egy szántás mellett egyesen a KGO felé. A KGO (Kozmikus Geodéziai Obszervatórium) hazánk első, és mind a mai napig egyetlen, dedikáltan űrkutatási céllal létrehozott intézménye, ahol helyi kiállításon is meg lehet tekinti, hogy mivel foglalkoznak az ottani tudósok. Az intézményhez tartozó több hektáros park kerítése mellett futottam tovább, ami után ismét egy erdős szakasz következett. Hamarosan kiértem egy rétre, ahol újabb favágás nyomokat láttam. A völgyben a patak körül ki voltak vágva az öreg fák és már csak a völgy végében lehetett látni, hogy milyen is lehetett korábban a táj. A másik oldalon az úttól néhány méterre több száz éves fák bújtak meg a bozótosban. Számomra a fák maguk a megtestesült energia raktárak, amiktől már akkor is feltöltődök, ha csak nézem őket. Amikor Amerikában közelről érinthettem meg a világ legnagyobb fáit az olyan volt, mint egy újjászületés.
Egy kisebb emelkedő után felértem egy szántóföld szélére, ahonnan már megláttam a Barina horgász tavakat, amik mögött már ott magasodott a csóvári vár hegy. Tudtam, hogy hamarosan elérem a túrám legnehezebb szakaszát, de előtte még elfutottam a tavak mellet, ahol sok horgász várta, hogy megfogja legnagyobbat. Az út másik oldalán egy nagy elkerített területen szürkemarhák követték a mozdulataimat. Ha futottatok már el marhák vagy tehenek mellett, akkor megfigyelhettétek, hogy mindegyik megáll az evésben vagy amivel foglalkozik és elkezd nézni téged, hogy merre mész. Látszott, hogy egy kicsit megrémültek, mert elkezdtek futni a legnagyobb bika felé, akitől remélték, hogy majd megvédi őket. � Miután elhagytam a tavakat, néhány száz métert kellet a főúton futnom, hogy újra egy erdőbe érjek. Itt egy kisebb kb. 70 m-es szintet kellett legyőznöm, hogy elérjem az első turista jelzésemet a piros sávot, amit onnantól egy jó darabig követtem fogok. Amikor felértem az emelkedő tetejére, akkor újra egy nagy tisztásra értem, ahonnan már kéznyújtásnyira került a vár hegy, de onnan megint lefelé vezetett az utam a szántóföldön keresztül vadászlesek ölelésében a Sinkár patak völgyébe. Ismét leereszkedtem közel 200 m szintig, majd néhány száz méter után a patak mellől éles bal kanyar után a piros elindult felfelé egyesen a várromhoz a lehető legrövidebb úton. ☺ Mondanom sem kell, hogy futásra nem is gondoltam. Itt találkoztam össze az egyetlen turista csapattal a teljes 32 km-en. Mire felértem a csúcsra a légzésemet rendbe kellett tennem, de a kilátás mindenért kárpótolt. A vár hegy alig emelkedik 300 m fölé, de a kilátás miatt jóval magasabbnak tűnik. Sajnos a várból már nem sok minden maradt, de azért érdemes körbemenni és mindenhol körülnézni. Egy kis pihenés és evés után folytattam utam a piros jelzésen a hihetetlen panorámával rendelkező Vas-hegy felé (358 m), ami mindössze 800m-re van a vártól. Odáig végig emelkedik a keskeny ösvény, de a tetején érdemes minden sziklaperemről megállni, mert a látvány önmagáért beszél. A csúcsról csodás kilátás nyílik vissza a várra, Nézsára az ezer fős településre, az Ezersziget horgásztóra és a Reviczky-kastélyra is, ahova folytattam utam. A Vas-hegyről nagyon meredek csúszós, köves után úton lehet csak lejutni a hegy tövébe, majd onnan szép erdei úton ereszkedtem tovább és egy kicsit több mint egy kilométer múlva már beértem Nézsára. A faluban követtem tovább a piros jelzést még egy darabig, majd egy kis kitérővel elmentem megnézni a szépen felújított Reviczky-kastélyt, amiben jelenleg iskola működik. Túl a 18. kilométeren szerettem volna feltölteni a kulacsomat, de az egyetlen nyomós kút, amit találtam az sajnos nem működött. A falu végéből a sárga sávon és a mária úton haladtam tovább Keszeg irányába. Elhaladtam a felújított Szent Jakab szobor mellett a Zsidó-hegy tövében, ahol ismét kereszteztem a Sinkár patakot. A Mária út tűskés bokros részen haladt, ahol egy régi híd maradványait is megtaláltam. Túl a félmaratonomon beértem a keszegi kőbánya bejáratához, amely még ma is üzemel. Innen néhány száz méter után már a faluban voltam. Keszeg egy néhány száz fős kis rendezett település. A falu központjában áll a Huszár-Purgly barokk kastély, ami éppen felújítás alatt van, de kívülről már szép formát mutat az 1800-as évek elejei épület. Közel 2 kilométert futottam a településen, de így legalább sikerült jobban megszemlélnem az épületeket és azt, hogy hogyan élnek ott az emberek. Rét, erdő, óriási távvezetékek alatt értem fel egy magasabb területre, ahonnan meredek erdei út vezetett le a Nagy-mal völgybe, ahol egy takaros kis házat találtam, egy öreg fával, asztalokkal és padokkal, de sajnos nem jöttem rá, hogy mi célt szolgált. 
Innen újra emelkedett az út felfelé bokros, szántóföldek és erdő foltok mellett. Ez a szakasz is olyan volt, ahol még soha sem jártam. Érdekes volt látni, hogy ott már virágba voltak borulva a repce földek, míg az utam elején még zöldek voltak. Mondjuk kb. 100 m szinttel magasabban voltam. A 29. km környékén elértem a Kosdról jövő Piros sáv jelzést, amin már korábban mentem fel a Naszály csúcsára, de most nem arra vettem az irányt. Onnan már ismerős terepen mentem tovább, újra felfelé egy magán erdő szélén. Ez volt a 6. nagyobb emelkedő az útvonal során. Szép tölgyesen haladtam felfelé, amikor az egyik bokorból egy gyönyörű őzbak ugrott ki elém és száguldott be az út másik oldalán a fák közé. Kissé fáradtan felértem a tetőre, ahonnan még pár száz méteren ereszkedtem lefelé az erdőn keresztül, amikor egyszer csak kiértem az erdőből és feltárult előttem a messzeségben az út végén, a célom, Rád. Már csak egy jó kis lejtős 1,5 kilométerem volt hátra. 10 perccel később már az autómnál nyújtottam. Jó érzés volt körbe érni. Egy újabb csodás élménnyel gazdagodtam.
