Már nagyon vártam ezt a versenyt, mert ez volt az idei első félmaratoni versenyem. Persze edzésen ennél hosszabbat is szoktam futni, de egy verseny azért mindig más, főleg, ha az terepen van. Előző este már egy kicsit felfokozott hangulatban voltam, mert ezt az útvonalat még nem ismertem és ugyan a szintemelkedés nem volt olyan vészes (404 m), de nagy sarat jósoltak a szervezők. A hétvégi időjárás előrejelzések is részben jók voltak, mert +5-6 fokot vártak, de az egész napos esős előrejelzésüknek, már nem nagyon örültem.
Reggel, amikor felkeltem, rögtön megnéztem az egyik időjós oldalt, ahol országos esőt mutattak a térképek. Kinéztem az ablakon, de eső sehol. Mondom, akkor ez szuper, maradjon is így. Gyors pakolás, isoital, víz, egy kis banán. Az öltözés egy kicsit problémás volt, mert nehéz úgy öltözni, hogy lehet, hogy hideg lesz vagy meleg és lehet, hogy esik majd az eső is. Azért egy váltócipőt, egy pulóvert és egy száraz sapkát még bedobtam a kocsiba. Mire beértem Gödöllőre már szakadt az eső. Hűha, ez izgalmas verseny lesz. A cél egyértelműen a célba érés lesz. Nem kockáztatunk. Csak annyit amennyi szükséges. A helyszíni nevezés nagyon lassan haladt, ezért el is kellett tolni az indulást fél órával. Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel, de én, ha már ott vagyok egy versenyen, akkor nem szeretek sokat várni az indulásig, mert olyankor már csak futni szeretnék. 10 órakor aztán eldördült a startpisztoly és elindultunk. Nagyon jó volt újra versenyezni. Az első 3,5 kilométer aszfalton haladt a Szabadság-út mellett, de végig emelkedőn felfelé. Éreztem is, hogy emelkedik a pulzusomon, ezért gondoltam megnézem, hogy milyen sebességgel futunk, nehogy elfussam az elejét. Meglepődve láttam, hogy a sebességem nulla, ezért ez valahogy nem lehet, mert hát érzem, hogy futok. :) Hűha, nem ment a GPS adóm, nem kapcsoltam be. Ilyen amatőr hibát utoljára 1,5 éve követtem el és persze ilyenkor van az, hogy a műholdak is elbújnak a felhők felett. Már 2,5 kilométert futottunk mire sikerült beüzemelnem az órámat. Szóval kicsit nehezen, de végre csak a futásra tudtam koncentrálni. Egy pesti barátommal futottunk együtt, hogy támogassuk egymást, ha esetleg valamelyikünket ki kell húzni a sárból. :)
A Máriabesnyői templom után megjött az első komolyabb emelkedő és a sár, ahol 900 m-es szakaszon emelkedtünk 71 m-t, de alighogy felértünk a tetőre a másik oldalon 700 m hosszan ereszkedtünk lefelé több mint 80 métert. Bár ez a szakasz inkább síelésre hasonlított, ahogy a 40 cm széles vízfolyások által kimosott gyalogúton a sár és jég egyvelegén próbáltunk lejutni. Izgalmas volt, de ezek is kellenek egy igazi terep versenyen. Furcsa érzés volt átfutni az M3-as autópálya alatt, ahol eddig csak autóval az úton haladva mentem Eger irányába. Csodás volt az a szakasz is, amikor a Babati-tavak mellett futottunk végig. Jó volt közelről látni ezt a tájat. Továbbfutva az Istállós-Kastélyig ahol a következő frissítő pont is volt, igazi tanyasi hangulatban haladtunk a lovak és a házi állatok között. Ezután megmásztuk a Babati teplomrom feletti dombot, ahol megint volt egy komolyabb szintemelkedés. Később elfutottunk a Lázár lovastanya mellett is, ahol olyan mély volt a homok, mintha tengerparton futottunk volna. Érdekes volt hátulról látni ezt a helyet, mert így először meg sem ismertem, hogy hol is vagyunk. Ezután jött az a rész, amihez hasonlót még soha nem láttam. Két egymás utáni kicsi, de meredek dombon kellett fel és lefutnunk. Úgy nézett ki, mint egy hullámvasút nyomvonala és a táj körülötte meseszép volt. Néhány esetben akkor is volt izgalom, amikor utolértünk egy turistacsoportot és megpróbáltuk őket valamelyik oldalról megelőzni, ami nem mindig volt egyszerű. Az ilyen manőverek egy kicsit veszélyesek is voltak a szűk és csúszós szakaszokon. :) Az útvonal 15. kilométerén újra az autópálya alatt átfutva megérkeztünk a verseny legmagasabb szintemelkedésű szakaszához, ahol alig több mint 2 kilométeren 111 m szintemelkedést kellett leküzdenünk, úgyhogy rögtön az elején ott kellett felmásznunk, ahol a verseny kezdetén lefelé is alig bírtunk lejutni. Nem baj, hát ezek a kihívások is kellenek, hiszen ezért jöttem erre a versenyre. Ezt is megmásztuk. Azt nem mondanám, hogy futottuk, mert az nem lenne teljesen igaz, de kézzel, lábbal megpróbáltunk feljutni. :)
Az utolsó frissítési ponton Gödöllő határában jól teleittuk magunkat meleg teával, hogy az utolsó 3 kilométeren már ne legyenek folyadék problémáink. Az eleje még emelkedett, de az utolsó 2 kilométeren végre újra érezhettük, hogy milyen is az 5 perc alatti tempó. Az önkormányzatnál egy kicsit elbizonytalanodtunk, hogy merre is kell befutni a célba, de egy kis segítséggel megtaláltuk az aluljárót, ahol átfuthattunk a célkapuhoz. Onnan visszakocogtunk a nevezési helyre, ahol elfogyasztottuk a jól megérdemelt zsíros kenyerünket, teánkat és átvehettük az oklevelet, illetve a fából készült emlékérmünket. Jó kis verseny volt ez és persze jó sáros is. A kicsit döcögős indulás után jót futottunk. A cipőmet ugyan nem lehet felismerni, de hát a sár már csak ilyen. Az eredménnyel is elégedett vagyok, mert a mezőny első harmadában sikerült végeznem, de a futás öröme mellett számomra ez csak másodlagos.