Amikor a barátaim felhívtak, hogy van-e kedvem egy 19 km-es terepfutáshoz azonnal igent mondtam, mert szerettem volna, egy igazi terepfutás verseny hangulatát megtapasztalni. Az útvonal is nagyon jól hangzott, hiszen ki ne szeretne Esztergomból felfutni Dobogókőre erdőn-mezőn keresztül. :) Az összes szintemelkedés az útvonal teljes hosszán 1171 m volt, ami egy ekkora távon elég jelentős, de mivel Esztergom és Dobogókő szintkülönbsége között 550 m van, ezért az út egy részén lefelé is fogunk futni, ami egy kicsit megnyugtatott.
A verseny napjára felhős, de esőmentes 15 fok körüli időt jósoltak, ezért két vékony futópólót terveztem felvenni a versenyen. Végre kipróbálhattam a terepfutó cipőmet is, amit ilyen hosszú távon még soha nem használtam. A frissítés kb. 4 kilométerenként volt, ezért külön nem kellett cipelnem magammal innivalót. Hihetetlen, hogy milyen hangulatosak voltak a frissítőpontok, hiszen egy városi versenyen soha nincsenek a mezőn vagy az erdőközepén egyszemélyes frissítések. Nem volt olyan személytelen, mint egy nagyversenyen, mert itt jó érzés volt megállni és egy pár szót váltani az ott álló segítővel.
Mivel két autóval mentünk, ezért megbeszéltük, hogy az egyik autót otthagyjuk a célnál és a másikkal pedig elmegyünk a startpontra. A verseny napján egy vajas kalács és egy kakaós csiga elfogyasztása után elindultam Dobogókőre. Kb. negyed 10-re értem oda, de egy pillanatra megdermedtem, mert 600 m felett már olyan sűrű volt a köd volt, hogy a parkolót is alig találtam meg. A hőmérséklet 8 fok volt, ami nem volt túl izzasztó, de reméltem, hogy mire felérünk, akkorra a köd felszáll és melegszik egy kicsit a levegő is. :) Amikor a barátaim megérkeztek, átpakoltunk az egyik autóba és elindultunk Esztergomba. A starthely a Suzuki gyár közelében található Fekete László (az erősember) lovas birtokán volt. Szerencsére nem volt nehéz megtalálni a helyet. A nevezés után türelmetlenül vártuk már a startot, de addig még kb. egy órát kellet várnunk, ezért addig is megkerestük a mosdót és bepakoltunk minden felesleges dolgot az autóba. Ennek majd később lesz jelentősége. :) Egy kis kocogás a lovas pálya körül a start előtt segített bemelegíteni. Közben a lovas udvar házigazdája is megérkezett és elkezdett fényképezni minket. Valószínűleg ennyi futót még soha sem látott a saját parkolójában. :) Az indulás utáni első kilométert aszfalton futottuk együtt az országúti verseny résztvevőivel. Ez idő alatt rendőri felvezetést is kaptunk. :)
A verseny első szakasza víkendházak tövében aprókavicsos, murvás úton haladt, aztán kiérve a lakott részekről, mezőn, majd beérve erdőbe, elkezdődött az igazi terep. Jó tempóban haladtunk. Az út első felében inkább a kisebb emelkedésű, de hosszabb dombokkal kellett megküzdenünk. Később egyre több meredek szakasz színesítette az útvonalat. Az erdei utakon elég sok helyen, víztócsákon és sártengereken kellett átverekedni magunkat, mert az őszi napsugár már nem tudta felszárítani a fák alatti területeket és néha olyan érzésem volt mintha akadályversenyen lennénk, de ettől csak még élvezetesebb volt a verseny. Amikor néha kijöttünk az erdőből csodálatos panoráma tárult elénk, a távoli hegyek, mint nagy óriások sütkéreztek az őszi kék ég alatt. Futás közben úgy éreztem, hogy nem fáradok, mintha folyamatosan kapnám az erdőből az energiát. Minden méter más és más volt. Egyszer széles erdei úton futottunk, máskor meg olyan keskeny ösvényen, hogy alig fértünk el. Az erdő is mindig változott. Az úton néha túrázókkal is találkoztunk, akiktől lelkes biztatásokat kaptunk. A legmeredekebb rész a Szakó-nyeregnél volt, ahol nem hogy futni nem nagyon tudtunk, de gyalog is alig bírtunk feljutni. Ahogy közeledtünk Dobogókő felé egyre több kabátba öltözött kiránduló jött velünk szembe, de ez csak még jobban lelkesített. Kb. a 15. kilométer körül kérdezte meg az egyik barátom, hogy a kocsi kulcsot ugye nem hagytam ott az ő kocsijába. Ekkor hirtelen villámcsapásként vágódott az agyamba, hogy tényleg otthagytam. Úristen, ezt jól elbaltáztam, akkor most ott lesz az autóm a célban a száraz ruháinkkal, de nem fogunk hozzáférni. Szuper. Egy kicsit megzakkanva futottam tovább, de a hátralévő néhány kilométert jó tempóban futottuk le. A célba beérve nagyon jó érzés kerített hatalmába, mert egy ilyen útvonal lefutása után alig éreztem, hogy elfáradtam volna és a 2 óra 5 perces idő több mint egy órával rövidebb volt a szintidőnél. Egy jó kis málnaszörp és néhány zsíros kenyér elfogyasztása közben élveztük a pillanatot. Az örömmámor után 14 fokban, leizzadva ott álltunk a kocsi mellett, de nem tudtuk felvenni a száraz ruháinkat. Nagyon ciki volt, hogy a többiek is az én hülyeségem miatt nem tudnak átöltözni. Legalább egy félóránk ráment mire találtunk egy olyan autóst, aki Esztergom felé ment és el tudta vinni az egyikünket. (volt egy busz is, ami visszavitt volna, de az jóval később indult) Amíg vártuk a kulcsot, addig beültünk egy ottani étterembe meleg teát inni. Amikor megérkeztek a ruháink, akkor átöltöztünk és visszamentünk a célpontba az eredményhirdetésre, ahol egy tányér bográcsgulyás is várt ránk.
Megint egy olyan élménnyel lettem gazdagabb, ami maradandó, és amitől több lettem. Azt hiszem, hogy most már végérvényesen megfertőződtem a terepfutással is. Egy ilyen futás nehezebb, de élménydúsabb, is mint egy országúti futás. Persze mindkettőnek vannak szép oldalai, ezért egyiket sem fogom elhanyagolni.
