Nehéz döntés volt, amikor a SPAR maraton 28. kilométerében kisántikáltam a mezőnyből egy fordulónál elszenvedett kisebb sérülés miatt. Majdnem egy kilométeren keresztül küzdöttem a gondolattal, hogy melyik döntés lett volna a jobb és mik az érvek, ellenérvek. Ha továbbmegyek és a hátralévő 14 km-en súlyosbodik a sérülésem, akkor hosszabb távra kidőlhetek. Ha megállok, akkor nem fejezem be azt, amire már hónapok óta készülök és az addig megtett 28 kilométeremnek pedig nem lett volna értelme. A tempóm a körülményekhez képest jó volt, de egyéni csúcsra a nagy meleg miatt kicsi volt az esélyem. Amikor az ember döntéseket hoz, általában soha nem tudja meg, hogy „mi lett volna HA” másképpen dönt. Ez talán jobb is így. Az akkori döntésem helyességét végül csak 2 héttel később tudtam maximálisan elfogadni. Ha valaki volt már hasonló döntési helyzetben, az tudja, hogy milyen érzés volt látni a többi célba érkező futó nyakában az érmet. Úgy éreztem, hogy az én nyakamban is kellett volna lennie egy ilyennek, pedig tudtam, hogy annak nem jár, aki nem futja le a teljes távot. Néhány nap után a lábam teljesen tünetmentes volt, a lelkem még nem, de úgy gondoltam, hogy annak valószínűleg több idő kell. A versenyt követő 4. napon a futócsoport közös futásán a tesztfutásom sikeres volt. A következő még inkább, ezért egyre erősebb volt bennem az az érzés, hogy az idén le kell futnom még ezt a távot egyben. Ha máshol nem, akkor versenyen kívül. Körbenéztem az interneten, hogy az országban van-e még valahol az idén maratoni futás. Egyet találtam, Miskolcon, de addig már csak 1,5 hét volt hátra. Úgy gondoltam, hogy sokat már úgy sem edzenék rá és ha a hétvégi futásokra tervezett 60 kilométeren (15+15+30) nem lesz gond a lábammal, akkor hajrá. Ezért megelőlegeztem magamnak a bizalmat és beneveztem. :)
A teszthétvégén alaposan elfáradtam, de a lábam tökéletesen működött, ezért már nem volt kérdés, hogy lemegyek-e Miskolcra. A verseny hetében még volt 2 könnyebb futásom a csoporttagokkal. Az mellett csak pihenés, nyújtás, SMR hengerezés és masszázs volt a programban. Mivel Eger mellől egy kis faluból származom, ezért a verseny előtti estét ott töltöttem a szüleimnél, ahonnan rövidebb idő alatt tudtam a helyszínre eljutni, így reggel többet aludhattam.
Nagyon vártam már a verseny napját a balul sikerült SPAR futásom után. Az időjárás jóval futóbarátabb volt, mint a SPAR-on, de a hideg miatt gondban voltam, hogy mit vegyek fel. Úgy döntöttem, hogy inkább kockáztatok és kevesebb ruhát veszek fel, ezért rövidnadrágban és 2 vékony felsőben vágtam neki. Az út nagyobb részén melegem volt, de a vége felé inkább már fáztam, ami főleg a fáradtság számlájára volt írható. A verseny előtt intenzíven bemelegítettem, hogy rendesen bemelegedve és magas pulzussal tudjak elindulni. A tervem nem volt bonyolult. Elindulok 5 perc körüli sebességgel és megyek, amíg tudok. Ez a 32. kilométerig sikerült is. Aztán jött a maraton második fele. :) Addigra már elfogytak a félmaratonosok, a gyorsabb maratonosok elhagytak, a lassabbakat én hagytam le. Nehéz volt egyedül futni és tartani a tempót. A táv felénél teljesítettem az idei 3000. kilométeremet, ami jó érzéssel töltött el és amiből újabb plusz energiákat tudtam mozgósítani. Az útvonal egyébként nagyon tetszett, mert egy nagy park mellett és a sétáló utcában is futottunk. Furcsa és egyedi érzés volt, amikor az éttermek előtt ebédelő vendégek mellett futottunk el vagy amikor a villamos mellettünk haladt el. Nem volt sok szurkoló az útvonalon, de egy-egy ember azért néha felbukkant, akik nagyon lelkesen drukkoltak. Egy kör pont egy Margit-sziget kör hosszú volt (5,27 km), amiből 8-at kellett lefutnom. Nem volt vészes szint benne (az egész távon 170 m volt), de a legtöbb pont az utolsó 2 km-en volt, amikor már nem esett olyan jól. Amikor a 32-ik kilométer után éreztem, hogy az 5 perces tempó nem fog menni, már csak egy cél lebegett előttem: hogy 6 percnél ne legyen rosszabb a tempóm az utolsó kilométereken, mert akkor még meglehet 3:40-en belüli új csúcs. Sikerült. Nem mondom, hogy simán ment, mert az utolsó 2 kilométeren rendesen küzdöttem, de hát egy maraton az ne legyen könnyű. :) A célba beérve jó volt hallani a nevem. Kihúztam magam, bár nem ment könnyen. A frissítő asztalon lévő dolgokat pillanatok alatt felmérve valamiért a félbevágott narancsokra mozdultam rá. Nagyon jól esett és boldogan falatoztam belőle miközben fél füllel hallottam az újabb beérkezők neveit. Jó érzés volt megcsinálni. Boldog voltam. Az új egyéni csúcsom 3:38:47 lett.