Miután lefutottam az első félmaraton versenyemet, sokan megkérdezték tőlem, hogy mikor futom a maratont. A válasz számomra elég egyértelmű, az idén még biztosan nem. Azért mert nem ez a célom. Legalábbis még nem. Az idén egy stabil félmaratoni futó szeretnék lenni. Legalább 4 félmaraton versenyen szeretnék indulni és annyit futni, amennyi jól esik. Nem akarom ezt az egészet gépiesen csinálni. A verseny után folytattam a heti 30-40 km-es futásaimat. Futottam a szigeten, dombon, erdőben, gyorsan, lassan. Általában hét közben futok 2-3 rövidebbet (6-10 km) és hétvégén egy hosszabbat, 15-20 km-t. Egyelőre ennyi futás nekem elég is. Nem szeretnék túlzásokba esni.
Az április végre jó időt hozott. Az öltözés már nem egy hosszú procedúra, hanem egy egyszerű művelet lett, de azért a 25-30 fokban való futástól már egy kicsit elszoktam. Már nem is emlékszem, hogy mikor futottam utoljára ilyen melegben. Egy péntek délután 2 óra körül 30 fokban egy 10 km-es margitszigeti futásomon tapasztaltam meg, hogy ilyen időben a folyadék utánpótlásra már sokkal jobban oda kell figyelnem. Olyan szinten elfáradtam, hogy ilyet már nagyon régen éreztem. A só teljesen kiült a szám szélére. Éreztem, hogy a folyadék kiürült a szervezetemből. Persze ehhez az is kellett, hogy az első körömet elég nagy tempóban fussam. Részben emiatt is, a hosszabb (1,5-2 óra) futásokhoz vettem magamnak egy kulacstartó övet két kisebb kulaccsal. Úgy gondoltam, hogy a forró nyári napokhoz és a hétvégi futásaimhoz hasznos kiegészítő lesz.
A következő verseny májusban egy kisebb (13 km) vidéki futás lesz, ami jó felkészülés lesz a június 9-ei K&H verseny előtt. A K&H verseny azért emlékezetes számomra, mert tavaly az volt az első verseny, amin elindultam. Ott el fogok indulni a céges váltóban és szeretném újra lefutni a félmaratoni távot is. Ehhez három 7 km-es kört kell megtennem. Mondjuk én jobban szeretem a pontból pontba futást mint a körözgetést, de ennek is megvan a hangulata, mert így kevesebb szurkoló is sokkal többnek látszik. :)
Egy hétre rá pedig következik talán ez eddigi legkeményebb versenyem, a Kékes csúcsfutás, aminek nem a távja a nehéz (11,6 km), hanem a szintemelkedése (671 m). Egy picit aggódom is, de hát csak felmegyünk valahogy. Már legalább 3-an megyünk a cégtől. Biztos jó buli lesz. Ha nem megy, akkor egy mátrai gombászással elütjük az időt. :) Addig viszont kitartó edzések várnak rám, egyre több és magasabb dombbal vagy heggyel.
