Egy ködös novemberi délután, amikor hazafelé jöttem Siófokról az idei 10. félmaratoni futásom után, óriási volt bennem a tenni akarás és hirtelen eszembe jutott, hogy nemrég olvastam a BSI oldalán, hogy újra lehet pályázni futónagykövetnek. Már régen is foglalkoztam a gondolattal, hogy milyen jó lenne segíteni más embereknek, hogy ők is érezzék azt, amit én egy verseny előtt, futás közben illetve a célban. Azt a felemelő és csodás érzést, amit sok kezdő futó még sosem érzett, mert kellő motiváció, támogatás vagy közösség hiánya nélkül idő előtt feladta az egészet. Sokan el sem tudják képzelni, hogy milyen erő van egy csapatban és, hogy télen a hidegben is lehet futni, ami még jobb is lehet, mint a nyári 30-40 fokban. Úgy éreztem, hogy ezt be tudom bizonyítani másoknak is, és ha már rajtam kívül legalább még egy embernek tudok segíteni, már megérte az egészet. Én is mindig egyedül készültem és edzettem, de futásaim közben több egyedül futóval is találkoztam. Úgy gondoltam, hogy egyesíthetnénk erőinket és segíthetnénk azoknak a futóknak is, akik egyedül nem tudnak, vagy nem akarnak futni. Az idén több olyan versenyre is eljutottam a barátaimmal, ahol belekóstolhattam a közösség igazi erejébe. Mire hazaértem Veresegyházra, már eldöntöttem, hogy megpályázom a pozíciót. Persze tudtam, hogy ez plusz időt és energiát fog igényelni tőlem, de úgy gondoltam, hogy ez nem lehet véletlen, hogy én annyira szeretném ezt az egészet csinálni. A pályázati kiírást és a feltételeket elolvasva úgy gondoltam, hogy meg tudok felelni a támasztott követelményeknek, ezért összeállítottam a pályázatomat és beküldtem a megadott címre. Minden nap nézegettem a postaládám, hogy van-e már válasz. Amikor néhány nap múlva megláttam a pozitív visszaigazolást, akkor olyan érzés kerített hatalmába, amit nem is tudnék szavakkal leírni, de olyasmi volt, mint amikor nagyon akarsz valamit, hogy teljesüljön, és egyszer csak megtörténik. Látod, de nem hiszed. Többször elolvastam a levelet, de nem tudtam felfogni a dolgot. Amikor letisztult bennem az egész, akkor rögtön elkezdtem összeírni a teendőket. Létrehoztam a facebook csoportot és elkezdtem megkeresni a veresi és környékbeli futókat. Aztán elkezdtem közös futásokat szervezni és összehozni a futást szerető embereket. Folyamatosan pörögtek a fejemben a legkülönfélébb gondolatok. Beszéltem két másik tapasztalt futónagykövettel is, akik maximális segítségükről biztosítottak engem. Hihetetlen jó érzés volt, hogy milyen gyorsan befogadtak maguk közé. Úgy gondoltam, hogy először heti két közös futásban és egy félórás közös beszélgetésben gondolkodom, aztán majd meglátjuk. Hihetetlen gyorsan elkezdtek csatlakozni az emberek. Az első közös futásunkon, december elején már 5-en voltunk és a hatodikon már 10-en futottunk együtt. A közös futásaink teljes hossza már most több mint 30 km hetente, de az is tud velünk futni, aki csak 5 km-t vagy 10 km-t szeretne. A több mint félszáz csatlakozó is szép szám, de a legfontosabb az, hogy 3 hét alatt már kialakult egy 10-15 fős közösség, akik egymást támogatva róják a köröket szeretett városunkban, akár -4 fokban is. Ez nagy dolog és ez még csak a kezdet. :)
Gondoljatok bele, hogy olyan emberek, akik egy hónappal ezelőtt még nem is ismerték egymást most meg egymást támogatják és bátorítják. Nagyon büszkék vagyok rájuk. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt már ilyen jó kis közösség épül ki és akkor hol van még a tavasz, amikor beindul a futószezon. Már most is többen ígérték, hogy ha jobb idő lesz, akkor jönnek velünk.
Érzem és tudom, hogy a 2014-es év egy csodás év lesz. Rengeteg tervünk van és érzem, hogy együtt összefogva meg tudjuk majd valósítani azokat.