A Szelídi-tó futás után a barátaim megkérdezték, hogy nem lenne-e kedvem dombosabb terepfutáson is részt venni, mert, hogy az mennyire más. Ők hétvégeken különböző teljesítménytúrák útvonalát szokták lefutni edzés jelleggel. Augusztus 18-án került megrendezésre a Palóc Expedíció teljesítmény túra, ahol a 27,5 kilométeres távot nézték ki, ami egy félmaratoni futónak is leküzdhető távolság. A 600 m-es összszintemelkedés nem volt nagy a teljesítménytúrákhoz képest, de az eloszlását nem ismertük, ezért az még meglepetés volt a számunkra. A távolság és a terep miatt erősen elgondolkodtam, hogy bírni fogom-e, de végül úgy gondoltam, hogy a legrosszabb, ami történhet velem, hogy nem futva, hanem túrázva fogom a távot teljesíteni. Itt a „záróbusztól„ úgysem kell tartanom. Ha kell, akkor pihenni a hosszú hétvégén is lesz még 2 napom. A névnapomra rendezett tűzijátékot pedig a tévében is meg tudom majd nézni. :)
Az útvonal a Cserhát egyik legszebb részén vezetett, ahol egy nagy kört kellett a versenyzőknek megtenniük. Én a pontból pontba való futást sokkal jobban szeretem, mert ott egyértelmű a cél és az útvonal sem ismétlődik. Az indulási pont Nézsa nevű szép fekvésű nógrádi falucskában volt és a végén oda is kellett visszatérnünk. A kastély melletti művelődési házból indultunk. Minden résztvevő kapott egy A4-es papírt, amin volt egy térkép, az útvonal leírása résztávokkal és ellenőrző pontokkal. Tulajdonképpen minden fontos információ benne volt. Már csak a turistajelzésekre kellett figyelnünk. Mivel itt a frissítő/ellenőrző pontok nagyobb távolságra voltak, ezért kénytelenek voltunk valamilyen folyadékot is magunkkal vinni. Én is vittem magammal két kisebb kulacsot a derekamon, amivel futni elég zavaró volt, de 35 fokban ezt el kellett viselni. Nagy lendülettel indultunk neki, hogy megtaláljuk az első ellenőrző pontot, ami Keszeg nevű község iskolájában volt. Addig már többször megtapasztalhattuk, hogy egy hosszú enyhén emelkedő dombra való futás jóval nehezebb, mint egy rövidebb, de meredekebb útvonalon. Főképp, ha a terep talaja elég egyenetlen. Keszegen megkaptuk az első ellenőrző pecsétünket, ami egy virágot ábrázolt és felfrissítettük magunkat friss vízzel és citrommal. Ezután folytattuk utunkat a következő ellenőrző pontig, ami Felsőpetényen egy helyi kocsmában volt, ameddig még majdnem 9 kilométert kellett megtennünk, de az már a teljes táv felénél volt. A hőmérséklet egyre csak emelkedett, ezért nagyon jól esett, amikor az út egyes részein erdőben kellett futnunk.
Útközben többször találkoztunk túrázókkal, akik egy részén látszott, hogy nem értik, hogy hogyan kerülnek ide futók, hiszen ez nem olyan verseny vagy hallottuk, hogy megjegyezték, hogy de jó nekik, hogy így is bírják. Mások szurkoltak nekünk és biztattak minket, de kivétel nélkül mindenki félreállt, amikor látták, hogy 3-an nagyon rohannak valami elől. Jó érzés volt látni, hogy mennyi idős ember is nekivágott valamelyik távnak (a legkisebb 20, a legnagyobb 100 kilométer volt) és lendületesen haladt a kis csomagjával. Ugye milyen más is lehet a nyugdíjasok élete, igaz, hogy a szokásos sorozatokról lemaradtak vasárnap délelőtt, de szerintem megérte nekik. Nem, nem, nem könnyű nekik, de tudják, hogy a hosszú teljes emberi élet alapja az egészség, ami mozgás nélkül elképzelhetetlen.
Mivel néhány távon biciklisek is indulhattak, ezért mi is többször találkoztunk velük. Jó érzés volt hallgatni a dicsérő szavakat egy olyan biciklis pártól, akiket defektjük miatt 10 kilométer körül lehagytunk és csak a táv felénél lévő kocsmánál értek utol. Miután kölcsönösen megdicsértük egymást egy Cola elfogyasztása után mindenki indult a saját útjára. Mi az alsópetényi szeszfőzdéhez, a 19 kilométeres ellenőrző ponthoz tartottunk. A tájról hosszú, szép jelzőkkel teletűzdelt mondatokat írhatnék, mert tényleg csodálatos volt. Hegy, völgy, domb, rét, szántás, erdő, mind megtalálható volt. Néha egy vadcsapáson, vagy egy kecskenyáj mellett futottunk el. Sőt volt, hogy kastély, vagy horgásztó mellett vezetett az utunk, ahol éppen bográcsban főztek valami finomat. Nehéz volt megállni, hogy ne álljunk meg egy kóstolóra.
A 19 kilométeres frissítő pontnál több nagyobb túra csoportot értünk utol, de még ők sem tudták megakadályozni, hogy egyek a kirakott zsíros kenyerekből. Tudom, hogy ilyenkor a szénhidrát sokkal hasznosabb, de nem lehetett ellenállni a finom illatnak. Ezt követően az út egyik legnehezebb szakasza jött, mert már nem volt több frissítő pont a végéig és egy 2 kilométeres szakaszon közel 200 méter szintemelkedést kellett legyőznünk, ahol a futásról vissza kellett váltanunk erős menetelésre, hogy majd a hegy tetején újra bele tudjunk húzni az utolsó 4 kilométernek. Nem mondom, hogy simán ment, de 23 kilométer után még mindig elég jól tudtam futni. Sajnos a hőség már elég komoly volt és a nálam lévő 0,7 liter víz is idő előtt elfogyott, ezért eléggé kiszáradva, de lelkesen értünk vissza a kiinduló pontra. A nagy lelkesedésben megörülve a szódának és a mellette lévő narancs üdítőnek, csak későn vettem észre, hogy az üdítő az szörp, de akkor már kb. 1,5 decit nagy lendülettel lehúztam. A cukrommal utána már nem volt probléma, de gyorsan le kellett küldenem utána egy nagy adag szódát is, hogy legalább a gyomromban összekeveredjenek. :)
A több mint 3 órás futás közben a rengeteg élmény miatt közben nem is éreztem, hogy mennyi ideje futunk. Amikor beértünk olyan hihetetlennek tűnt az egész. Nagyon nagy élmény volt és mindenkinek csak ajánlani tudom az ilyen jellegű futásokat is. Nekem biztos nem ez volt az utolsó. A szervezőktől kapott oklevél és plakett szép emlék lesz az első teljesítménytúra-futásomról.
