Nagyon vártam már a Nike futó versenyt, mert szerettem volna újra kipróbálni magam egy városi aszfaltos versenyen és ezen a versenyen nem köröket, hanem egy valódi 21 km-t kell végigfutni, amit nagyon szeretek, főleg ha az Budapest legszebb helyein vezet végig. A kedvenc útvonalaim a hidak és az Andrássy út. Amikor ezeken a helyeken futsz több ezer emberrel együtt az leírhatatlan és felfoghatatlan élmény. A Nike verseny a legnagyobb országos félmaraton verseny. Tavaly ezen a versenyen még a páros egyik tagjaként teljesítettem a távot. Akkor még a 11 km-es táv életem leghosszabb versenye volt, és fel se tudtam fogni, hogy milyen lehet az, amikor valaki egyedül végigfutja mind a 21,1 km-t. Jó érzéssel tölt el az a tudat, hogy ezt most már én is le tudom futni és hogy tényleg mennyit tud az ember fejlődni, kitartással, célokkal és elszántsággal.
A nyár nagy részében terepfutásokon vettem részt, amelyek egy teljesen más technikát igényelnek, de ezektől még jobb erőben éreztem magam. A verseny előtti egy-két napban már főleg szénhidrátot ettem és igyekeztem minél több folyadékot fogyasztani és persze lelkileg is felkészülni a versenyre. Többen is indultunk a cégtől, ami pluszban is motivált, mert kollégáimmal futhattam együtt, ráadásul az egyik váltónk első embere is én voltam. Ez csak annyiból volt macerásabb, hogy be kellett futnom a váltóhelyre megállni és átadni a chipet a társamnak. Persze ez nem volt sok idő és a csapatért mindenképpen megérte, mert a végén nagyon jó helyezést értünk el. Egyéniben az alapcélkitűzésem a 2 órán belüli idő, de a fő cél a tavaszi egyéni csúcsom megdöntése volt. Az energiáim alapján az 1:45-ös időt sem tartottam elérhetetlennek, de ahhoz a fehér lufis iramfutó mellett kellett volna futnom. Végül ezzel a céllal érkeztem a rajthoz. A verseny startjához az Oktogonról kocogva érkeztem, mert úgy gondoltam egy kis bemelegítés az mindenképpen hasznos és erősen ajánlott is.
A startnál a futók az előzetesen magadott tervezett idejük alapján kerülnek besorolásra több zónába. Én a 3-as zónából indultam, mert úgy gondoltam, hogy mivel az 1:45-ös félmaraton idő a 2-es és 3-as zóna határa, ezért valahonnan onnan kell indulnia az iramfutóknak is. Az indulás előtt beálltam a 3-as zóna legelejére és döbbenten láttam, hogy a fehér lufit tartó 1:45-ös iramfutók a 2-es zóna elején állnak. Megnyugtattam magam, hogy ez még belátható távolság. Utolérem őket és futok velük, amíg bírom. A rajt előtt bemondták, hogy a nagy létszám miatt szakaszos indítás lesz, ezért több csoportban indulunk 1,5 perces különbségekkel. Mondanom sem kell, hogy a fehér lufik az előttem lévő csoporttal indultak el. Szomorúan néztem utánuk, hiszen ezzel teljesen felborították a terveimet. Sajnos így nem maradt más megoldás, csak az hogy a saját órámat figyelve próbálom az 5 perces kilométereket tartani. Ez sajna nem olyan egyszerű, amikor nem tudsz tisztán futni a sok ember miatt. Így is több esetben kellett hirtelen irányt váltani vagy lassítani figyelmetlen futók miatt. Volt, aki egy locsoló csőtől ijedt meg annyira, hogy keresztbe futott előttünk, mások frissítő poharukat dobják neked, vagy lassítanak 0-ra előtted. Persze ez egy ilyen nagy létszámú versenyen normális, hogy nem csak futsz, hanem közlekedsz is. A verseny hangulata, a tömeg, a rengeteg szurkoló és a több ponton zenélő zenekarok persze rengeteg plusz energiát is adtak.
Jól haladtam, úgy éreztem, hogy jó erőben vagyok. Igyekeztem minden frissítőponton valamit inni. Nem voltak holtpontjaim. Jól fogytak a kilométerek és jó érzés volt, hogy fizikailag és lelkileg is rendben voltam. Az hőmérséklet egyre melegebb lett, de szerencsére ez sem zavart. A 17. kilométer környékén úgy éreztem, hogy még tudnék gyorsabban futni, ezért egy kicsit rágyorsítottam. Akkor nem tudtam pontosan megmondani, hogy mennyivel, de utólag megnézve az időmet, az utolsó kilométereimet gyorsabban futottam, mint a többit, gyakran futottam 5 perc alatti kilométerekkel. Amikor megláttam a célban a kijelzőt, akkor már éreztem, hogy az egyéni csúcsom meglehet, de még egy végső sprintet lenyomtam az utolsó néhány száz méteren. A célban vegyesek voltak az érzéseim, mert tudtam, hogy megvan az egyéni csúcs, de még maradt bennem energia, vagyis nem jól osztottam be az erőmet. Talán, ha a fehér lufisokkal futhattam volna…, de nem baj, majd legközelebb. A fő cél így is teljesítve. A következő versenyen a 2-es zónából indulok. Nincs mese.
A vége 1:50-es idő lett, ami csak egy kicsivel jobb a tavaszi 1:51-es időmnél, de jobb és az enyém. A többi nem számít. Már csak a novemberi Balaton Maraton/Félmaraton verseny választ el a félmaraton mánia érmemtől, de novemberben már az is az enyém lesz. Persze addig még egy 3 órán belüli 30 km-t szeretnék a SPAR maraton-on lefutni, de addig még izgalmas edzések és felkészülési versenyek várnak rám.
Az ősz egy csodálatos évszak a futásra, csak egy kicsit már jobban oda kell figyelni az öltözékre, mert egy rövidnadrág és egy póló már 15 fok alatt lehet, hogy kevés lesz. Szerencsére ez sem baj, mert az ember jól tud alkalmazkodni a körülményekhez és a hűvösebb időben sem szabad az edzéseket abbahagyni, mert a futást bármilyen időben lehet szeretni.
