Életem eddigi legnagyobb útjára és kalandjára készültem, miután eldöntöttem, hogy itt a nagy pillanat és esély, hogy egyik gyerekkori álmomat való váltsam. Hogy miért pont akkor, azt én sem tudom megmondani, de legalább egy éve már, hogy a semmiből állandóan előbukkant az a gondolat, hogy el kell oda mennem. Egy ideje tudom, hogy semmi sincs véletlenül, de ezt az egészet nem tudtam hova tenni. Ilyenkor mindig láttam magam előtt azt a jelenetet, amikor gyermekkoromban vártam apukám könyvklub csomagját, és reménykedtem, hogy lesz benne valamilyen Afrikában játszódó regény. Nem voltam az az olvasós fajta, de az ilyen könyveket mindig imádtam.
Afrika, a fekete kontinens és a Kilimandzsáró, amely tetejéről a múlt és a jelen nagy egyvelegére tekintünk le. A szavannák, a dzsungelek és a rengeteg állat mind olyan misztikus volt számomra. A családom természetesen féltett az úttól, de megértették, hogy mennem kell. Nem mondom, hogy nem volt bennem semmi félelem, hogy mi fog történni ott, abban a magasságban, ahol a levegő oxigéntartalma közel fele a tengerszinten lévőnek, de úgy gondoltam ezen ráérek majd akkor aggódni, ha ott leszek. A rendszeres futások miatt kondicionálisan megfelelően felkészültnek éreztem magam.
Az általam már régebbről ismert bakancsos utazási iroda tűnt a legjobb választásnak. Ráadásul az általuk szervezett úttal egyszerre két álmom is valóra válhatott, egy igazi szafari Afrika legszebb részén és a „hegy”. Az útra javasolt eszközökből elég gyéren álltam, ezért a költségekbe ezt is be kellett kalkulálnom. Szerencsére futóruhákból elég nagy készletem volt, ezért úgy gondoltam aláöltözetnek, azok megfelelőek lesznek. Folyamatosan szereztem be a szükséges ruhákat és eszközöket. Az indulás előtt kb. 1 héttel már elég jól álltam. Közben a 6 kötelező oltást is megkaptam két részletben. Nem voltam tőle boldog, hogy mindenféle cuccal telerakják a szervezetemet, de úgy gondoltam, hogy ezekkel a betegségekkel szemben jobb, ha védekezem.
I.rész - Szafari
1. nap
Az indulás előtti napon már nagyon izgatott voltam. Alig tudtam aludni. Állandóan azon járt az agyam, hogy nehogy otthon hagyjak valamit és hogy mi fog rám várni. Keveset aludtam, korán keltem. A reptéren az irodával megbeszéltek szerint a bőrönd fóliázóhoz mentem, hogy ott találkozzam a többiekkel. 1 óra várakozás után már kezdtem gyanakodni, hogy valami nincs rendben. Kezdtem ideges lenni. Már mindenkiben az útitársaimat láttam. Nem értettem. Hol vannak? Egyszer egy isteni sugallatra újra ellenőriztem a beszállókártyámat. Persze, hogy a másik terminálról indult a gépem. J Rohanás az összes cuccal. A beszállás már megkezdődött ezért a kapuhoz sittem, ahol gyorsan egyértelmű vált, hogy kik is az utastársaim. J Késve indultunk, ezért egy kicsit aggódtunk az átszállás miatt, de végül időben elértük Amszterdamban az interkontinentális járatunkat, amellyel tovább indultunk Tanzánia felé. Óriási gép volt. Több száz ember ült rajta, mindenféle nemzetiségből. Mit tud egy ember csinálni egy 9 órás repülő úton? Filmet nézni, zenét hallgatni, aludni, olvasni és enni. J Nekem a filmnézés és az evés volt a fő profilom. A repülőn állandóan hoztak valamit, ezért néha olyan érzésem volt, hogy fel akarnak minket hizlalni mielőtt az oroszlánokkal találkozunk. :) A filmekkel szerencsére elég gyorsan elrepült az út. Amikor kiszálltunk a gépből a Kilimandzsáró nemzetközi repülőtéren, hirtelen megcsapott minket az afrikai forróság. Akkor még nem tudtam, hogy az volt az út legmelegebb napja. A repülőtérről egy kicsit nehezen jutottunk ki, mert először az egészségügyi papírt kellett leadnunk a bejáratnál majd a vízumért kellett sorba állnunk. Olyan igazi filmbeli jelenet volt. Az összes ujjunkról újjlenyomatott vettek. A reptéren már vártak a kísérőink, akik szafari terepjárókkal érkeztek elénk. Miután bepakoltunk az autókba egy izgalmas 100 km-es út várt ránk. A baloldali közlekedés elég meglepő volt, de a közlekedési morálon még jobban megdöbbentünk. Száguldás, dudálás, veszélyes előzések. Néha állatok, emberek az úton. A zebrák óriási fekvő rendőrök voltak, mert valószínűleg másképpen senki sem állt volna meg. Egy idő után már csak arra vágytam, hogy épségben megérkezzünk Arusha-ba, ahol az első éjszakát egy helyi szállodába töltöttük. Nagyon jó kis szálloda volt, meleg vízzel, wifivel. Jól eső érzés volt pihenni. Készülve a nagy kalandokra.
2. nap
A kaland megkezdődött. 4 nap szafari Afrika legszebb részein. Reggel az első komoly feladatom az volt, hogy össze kellett pakolnom egy hátizsákba a 4 napos kempingezés eszközeit. Pakolás után reggeli. A szálloda kulturált kis éttermében volt a reggelink. Gyümölcs, tea, palacsinta, tojás. Semmi extra, de pont megfelelő. Reggeli után a szállodát elhagyva próbáltunk átjutni a helyi árusok tömegén, akik folyamatosan el akartak nekünk adni valamit. Karkötők, térképek, faszobrok és sok mindenféle kis kézzel gyártott tárgyak. Miután sikerült a terepjáróinkba bepakolni, elindultunk. Arusha egy tipikus afrikai kisváros, ahol az élet az utcán zajlik. Olyan mintha egy nagy piac lenne az egész. Mindenhol árusok. Óriási a forgalom. Az autók, motorok összevissza mentek és mindenki dudált. Ős káosznak tűnt az egész, de azért mindenki eljutott oda ahova akart. Miután elhagytuk a zsúfolt várost sokkal kietlenebb tájra értünk. Köves, füves táj akácia fákkal és néhány Baobab fával. Az akáciafák a szavannák legismertebb fáiként Afrika nagy részének meghatározó növényei. A Baobab fa egy óráisira megnövő fafajta, ami viszonylag ritka és nem alkot erdőségeket, de egy ilyen óriási élőlény impozáns látványt tud nyújtani. Tanzániában tulajdonképpen csak egy nagy aszfaltos út van, ami keresztülszeli az országot. Ezen mentünk nyugat felé egy darabig, majd északnak fordulva haladtunk tovább egy köves úton a Nátron tó közelében lévő kempingünk felé. Még mindig olyan hihetetlen volt, hogy ott vagyok. Csak néztem ki az ablakon és próbáltam minden pillanatot megélni. Csodáltam a kietlen, de gyönyörű tájat és a távolban magasodó közel 3000 m-es vulkáni kúpokat. Az a terület már a maszályok földje volt, ezért sovány marhákon és kecskéken kívül más állatot nem is láttunk. Vezetőnk elmondta, hogy a maszályoknak a nemzeti parkok kivételével mindenhol meg van engedve a legeltetés. A fő foglalkozásuk a marhatenyésztés, de kecskéik és juhaik is vannak bőven. A nemzeti park határáig sokszor láttunk maszály embereket állataikat legeltetni illetve az út mentén sétálni saját népviseletükben. Többször találkoztunk maszály harcosokkal is, akik teljes harci díszben vonultak az út mentén. Órák óta autóztunk, amikor egy nagy kráter szélén megálltunk ebédelni. Itt találkoztunk először a „meglepetés” dobozainkkal, amikben a kísérőink felszolgálták nekünk az ebédet. Az út során többször kaptuk ilyen dobozban az ebédünket, amit mindig nagy kíváncsisággal nyitottunk ki. Persze egy idő után már tudtuk, hogy mi vár ránk. Csodás volt a táj. A kráter peremén maszály nők ültek és eladásra kínálták az általuk kézzel készített ékszereket. Ebéd után tovább indultunk a kemping felé. Végre megláttuk első vadállatunkat is, egy zsiráfot, ami persze még messze volt, de így is óriási élmény volt. A második ellenőrző ponton is átjutottunk, amely nem várt plusz költséget jelentett nekünk, de inkább fizettünk, mert már szerettünk volna egy kicsit lepihenni az egész napos autózás után. Kora délután érkeztünk meg a kempingünkbe, amit egyik oldalról a Nátron tó, a másik oldalról a Nagy Hasadékvölgy határolt és ahonnan a környék legaktívabb közel 3000 m-es Ol Doinyo Lenga vulkánjára volt rálátásunk. Impozáns látvány volt. A kempingben volt rendes WC és zuhanyzó blokk is illetve egy nagyobb helység, ahol a közös vacsorát tudtuk elfogyasztani. Miután felállítottuk a sátrainkat egy fa alatt, amelyek fölött rengeteg kis sárga madár csipogott, elindultunk egy közeli szurdokba kirándulni. Alighogy elhagytuk a kempingünket, a közelben lévő kis maszály faluból mindenki ránk nyomult. Egészen a szurdokig jöttek velünk és próbáltak nekünk valamit eladni. Elég zavaró volt, de ehhez hozzá kellett szoknunk. A szurdokba papucsban mentünk, mert a vízen többször is át kellett kelnünk, de ezt utólag megbántuk, mert sokszor fel kellett másznunk a sziklafalra, amire vizes papucsban nem volt egy könnyű feladat. Gyönyörű táj volt ez is. Az oldalfalról több helyen források táplálták a patakot. A sétánk végén egy gyönyörű vízesést is találtunk, ahol a csoport több tagja is megfürdött. A kempingbe visszafelé újra át kellett hámozni magunkat az árusokon, de most már könnyebben ment. Kísérőink közben megfőzték a vacsoránkat, ami általában húsból és zöldségekből állt. A szafari alatt a velünk utazó szakács és segítői gondoskodtak arról, hogy mindig legyen mit ennünk és innunk. A vacsora után még beszélgettünk a továbbiakban ránk váró élményekről, de már mindenkit a Kilimandzsáró túra foglalkoztatott. Egy hideg vizes zuhany után sok újabb élménnyel gazdagabban feküdtem le várva az újabb napot.
3. nap
Ébredés után pakolás és sátorbontás majd a helyi vezetőinkkel elindultunk a Nátron-tóhoz, ahol a fő célunk ott tanyázó több ezer flamingó felkutatása volt. Engem nagyon megfogott a tó látványa, a nagy iszapos meder körbe hegyekkel. Látszott, hogy ez nem egy szokványos tó. A vízfelülete most nagyon vissza volt húzódva, ezért több száz métert gyalogoltunk mire megláttuk a flamingó kolóniát. A süllyedős talaj miatt elég távolról tudtuk csak őket megfigyelni, de így is jól kivehető volt a rengeteg rózsaszínű madár. Eközben a tó másik partján gazellák kergetőztek. A helyi vezetőink javasolták, hogy menjünk el velük a falujukba, ami csak 2 órányi járásra volt onnan. Nagyon örültem, hogy mindenki benne volt a túrában. A kiszáradt mederben gyalogoltunk. Teljesen magával ragadott a táj hangulata. Nem kellett sokat mennünk, amikor a távolban már feltűntek a helyiek az ékszereikkel. Onnan már egy kicsit zajosabb volt az utunk, de nem hagytam, hogy kizökkentsenek a gondolataimból. Egy idő után egy fás, bokros területre értünk, ahol már egy kicsit nyugtalanabbul sétáltam, mert úgy gondoltam, hogy ott már bármilyen állat felbukkanhatott volna. Arra gondoltam, hogy csak nem én leszek a leglassabban futó, ha rohanni kell. :) Még mindig úgy éreztem magam, mintha tényleg csak egy filmben szerepeltem volna. Már érzékeltem, hogy közeledünk a faluhoz, mert megjelentek a pásztorok az állataikkal illetve nem sokkal később a gyerekek hada is. Még a műanyag vizes flakonjainkat is elkérték, és amikor megkapták, akkor azzal úgy elrohantak mintha valami hiper-szuper játékot adtunk volna nekik. Bár ők szerintem így érezték. Jó volt látni, hogy ők is olyan dolgokkal játszottak, amikkel én is gyerekkoromban. Más világ, más értékrend. A faluban az épületek nagy része a szokásos maszály stílusban épült, kör alakúak voltak és természetes alapanyagból készültek. A falu közepén azonban találtunk egy betonból épült templomot, amiben éppen mise volt. Furcsa látvány volt, ahogy a maszály emberek kiöltözve mentek a templomba. Egy kicsit vegyesek voltak az érzéseim, miközben megérkeztek az autóink, amikkel pár perc után már indultunk is tovább a Serengeti felé. Kicsit rázós köves úton haladtunk a Nátron-tó nyugati oldalán felfelé. A táj változatos volt. Gyakran fás és bokros területeken haladtunk keresztül, de egy nagyobb rész teljesen sivatagos volt. Jó tempóban haladtunk, de így is késésben voltunk, mert időben be kellett lépnünk a nemzeti parkba és még világosban oda kellett érnünk a kempingünkbe is. Azért egy 80-as tempó elég hátborzongató volt az egyenetlen talajon. Egy kicsi, de eléggé lepusztult városkában álltunk meg elfogyasztani a mobil ebédünket, amihez egy Safari és egy Kilimandzsáró sört ittunk. Kb. ez a két sör volt kapható egész Tanzániában, de legalább finom volt. Kora délután értük el a nemzeti park bejáratát. Amíg vezetőink intézték a belépést, addig mi egy kicsit körbenéztünk és megkerestük a helyi toalettet. Az első riadalom akkor volt, amikor az épület tetején ott figyelt egy majom és a földön mindenfelé színes gyíkok voltak. Végre állatok, ezt vártam. A pihenő után száguldottunk tovább a kemping felé. Egyszer csak megjelentek az első zsiráfok, az elefántok, rengeteg féle antilop és gazella. Mindenki az ablakokra tapadva kereste az állatokat és aki először meglátott valamit, akkor felkiáltott. Jó buli volt. Én nagyon élveztem. A tempónk még mindig nagyon gyors volt, de sietnünk kellett. Egy idő után már úgy éreztem, hogy szinte mindenféle állatot láttam, amit elképzeltem és akkor még nem tudtam, hogy mi várt rám a többi napon. Csodás ez az Afrika. Már közeledtünk a szálláshelyünkhöz és éppen egy hídon mentünk volna át, amikor valaki hirtelen felkiáltott, hogy víziló. És tényleg ott volt teljes valóságában, amint mászott ki a vízből. Nem is hittünk a szemünknek. Dolga végeztével visszacammogott a kis tavába. Mi meg ott álltunk, néztük és nem hittük el. Újabb élménnyel gazdagabban gördültünk be a táborunkba. Tábor? Volt két kőépület, az egyik a vizesblokk, ami meglepően újszerű volt és egy étkező, aminek nem ablaka, hanem vasrácsai voltak. Mint megtudtuk az állatok miatt, hogy ne jöjjenek be a maradékokért. Ezen kívül volt egy rét középen és sok-sok fa körbe. A fákon meg valamilyen nagy csőrű madarak repkedtek. Ez volt a kemping. Volt is izgalom, hogy mi véd meg majd minket az állatoktól. Erre Laci a vezetőnk elmesélt néhány jó kis sztorit, hogy hogyan szoktak bemenni az állatok a kempingekbe. Ettől persze mindenki „nyugodt” lett és elkezdődött a helyezkedés, hogy ki fog lakni a szélső sátrakban. :) Vacsi és zuhany után próbáltunk aludni, de a hiénák egyre közeledő üvöltései miatt nehéz volt elaludni. Ráadásul éjszaka egy nagy hiéna ordításra is felriadtunk, ami ijesztően közel volt. Ezután már szinte semmit sem aludtam, csak vártam a reggelt.
4. nap
Kicsit fáradtam ébredtem, de amint kiléptem a sátorból egyből kitisztult a látásom. Tőlünk kb. 20-30 méterre Zsiráfok legeltek a fákról. Azt hittem rosszul látok, hihetetlen volt. Aztán kiderült, hogy a tábor körül legalább még tízen vannak a kicsinyeikkel. A kapuban meg egy antilop legelt. Na, ez volt az igazi szafari. Már jól indult a napunk. Miközben valamilyen mongúz félék szaladgáltak a táborban, lassan nekikészültünk az egész napos szafarinknak. Nagyon izgatott voltam, mert tudtam, hogy ez lesz az a nap, amikor egész nap állatokat fogunk keresgélni. Álmomban sem gondoltam volna, hogy pár órával később már meg sem lepődöm azon, ha átmegy előttünk egy elefánt, antilop, gazella, zebra vagy egy zsiráf család. Találkoztunk óriási bivalycsordákkal, strucc csapatokkal és még sok féle madárral is. A Serengeti tényleg egy elképzelhetetlenül nagy terület. Volt, hogy órákig csak füvet láttunk, majd hirtelen átváltott fás ligetesbe, ahol rögtön ott voltak a zsiráfok is. A nagyragadozók közül nagyon közelről láttunk gepárdokat, egy kicsit messzebbről fán pihenő jaguárt is. Egész nap az autóban ültünk, csak egy parki pihenőben álltunk meg az ebédünket elfogyasztani. A park egyéb területein biztonsági okokból természetesen nem lehetett az autót elhagyni. Csodás nap volt. Állat-állat hátán. Alig hagytunk el valamilyen állatot, máris ott volt valami más. Sokkal több állatot láttunk, mint amit gondoltam. A zebrák, zsiráfok és az elefántok néha már tényleg olyan sokan voltak, mint egy faluban a kutyák vagy macskák. Döbbenet volt. Meglepően sok vízilovat is láttunk és nem csak a vízben, hanem a parton is. Szinte fel sem tudtam dolgozni az élményeket. Azon a napon csak az oroszlán és az orrszarvú nem jött össze, de nagyon bíztunk az utolsó napban. Késő estére értünk vissza a kempingbe, ahol egy jó kis zuhany után a vacsora mellett megbeszéltük az egész napos élményeinket és a még ránk váró dolgokat. Fáradtan, de újabb sok élménnyel gazdagabban mentünk aludni. Egy kicsit aggódtunk az éjszakától, de bíztunk a horkoló csapattagokban, hogy elég elrettentő zajt tudnak majd csinálni. Már csak el kellett aludnunk. J Hajnali 2 órakor nagyon hangos hiéna vonyításra és morgásra ébredtünk többen is, de senki sem mert kimenni a sátrából. Ráadásul nagy fémes csattanásokat is hallottunk, amiről el sem tudtuk képzelni, hogy mi lehet az. Reggel aztán minden világossá vált. Éjszaka egy egész hiéna falka jött be a kempingbe és felborogatta a szemetes hordókat, amiből kiszedték a maradékokat. Az útvonalukat a fák közé vezetett alufólia darabokból lehetett látni. Gondoltuk, ezt is túléltük. Reggelig már nem sikerült elaludnom.
5. nap
Reggeli után a pakolás és a tábor lebontása volt a feladat. Ez a nap még egész napos szafari volt, de már az éjszakát újra Arushában töltöttük. Amint elindultunk, már rögtön a táborunk után ott voltak a zsiráfok és más növényevő állatok. Egy kis autókázás után végre sikerült kereszteznünk a nagy afrikai állatvándorlás útvonalát, ahol több százezer állat főleg gnúk, zebrák és antilopok vonulnak a jobb legelők reményért több száz kilométert. Amerre csak néztünk mindenfelé állatot láttunk. A nyomukban azért a hiénák és sakálok is ott lopóztak várva egy gyengébb lemaradó állatra. Többször megálltunk csodálni az állattengert, volt, hogy előttünk az úton keltek át. Ezt nehéz leírni, ezt látni kell. Egy pár óra autózás után elhagytuk a Serengetit, ami után hirtelen megint mindenhol megjelentek a maszályok az állataikkal. A következő célpontunk a Ngorongoro kráter volt, ami egy beszakadt vulkán krátere. Közel 20 km átmérőjű és az egyik legjobb állat megfigyelőhely, mert a fő növényzete a fű és az állatok nem nagyon tudják elhagyni a területet. Fás részek alig vannak benne, ezért a zsiráf nem is tud ott megélni. Nagyon szerettünk volna oroszlánokat látni, amire nagyon jó esélyünk volt. Mielőtt elértük a kráter peremét egy tanácstalanul rohangáló kis zebrát vettünk észre az út mellett. Többször átszaladt előttünk az úton. Sajnos sehol sem láttuk a szüleit, ezért nagyon szomorú szívvel néztünk utána, mert tudtuk, hogy nem sok esélye van egyedül. Amikor elértük a kráter pereménél lévő lejáratot, akkor döbbenten láttuk, hogy akkora a köd, hogy az orrunk elé sem látunk. Reménykedtünk benne, hogy mire leérünk a kráter mélyére kb. 200 m-el lejjebb, akkor ott már nem lesz ilyen. Az ellenőrző kapun való áthaladás után szép lassan araszoltunk lefelé az ismeretlenbe. Egyszer csak kezdtek derengeni a lenti fák és tavak. Mire leértünk teljesen kitisztult a levegő, de csak tizenvalahány fok volt és szitált az eső. Na mindegy a körülmények adottak voltak. Felvettük azt a néhány ruhát, ami nálunk volt. Csodás volt az a kráter. Körbe-körbe mindenhol több száz méter magas meredek erdős fala volt, miközben a közepe pedig egy nagy síkság volt tavakkal és néhány folt erdővel. Elkezdtünk szép lassan araszolni a kijelölt utakon. Rengeteg féle állatot láttunk. Távolból ugyan, de végre megláttuk első orrszarvúnkat is, amint heverészett a pusztaságban. Találkoztunk egy jól lakott hiéna családdal is, akiknek a hasa annyira tele volt, hogy menni is alig bírtak. Ebédünket egy festői tó partján egy fa árnyékában töltöttük el, ahol előttünk úszkáltak a vízilovak. Ebéd után kerestük tovább az oroszlánokat, miközben ezernyi más állattal is találkoztunk még. Egyszer csak jött a riadó, hogy megvan az egyik oroszlán család. Gyorsan mi is odamentünk. Már ott volt vagy 3 másik terepjáró. A látvány megdöbbentő volt. Az út mellett feküdt egy döglött bivaly, aminek fele oldala hiányzott, miközben vagy 4 oroszlán feküdt mellette a fűben. Pár perc alatt megjött a család még vagy 4 tagja, akik sokkal kíváncsiabbak voltak, ezért besétáltak a kocsik közé és lefeküdtek a kerekek mellé. A mi autónkat az egyik nagy nőstény járta körbe szép lassan. Izgalmas, de közben nyomasztó érzés volt, amikor rádöbbentünk, hogy neki csak egy ugrás lenne beugrani a kocsinkba. Egy idő után jobbnak láttuk, ha óvatosan továbbállunk. Miközben szép lassan mentünk fel a kráter oldalán még többször visszanéztem a mélybe és azon gondolkodtam, hogy ott voltam, azon a helyen, amiről évekkel ezelőtt álmodni sem mertem volna. Csodálatos dolog volt ez, hogy megtörténhetett. Útban visszafelé Arushába még sokat gondolkodtam ezen. A szafaris élményeinket egy etióp étteremben elfogyasztott ételekkel és dél-afrikai borral zártuk, miközben lélekben már a második álmom megvalósítására készültem. A hegy, ami már évezredek óta ott van, a legmagasabb azon a kontinensen. A kaland folytatódik……..
