Sokan nem értették, hogy miért akarok tűző napon az alföldön futni, ahol legfeljebb a gémeskutak vagy a szürke marhák szarvai fognak árnyékot adni. Sajnos így nem is találtam futótársat, aki eljött volna velem erre a versenyre, de ez nem keserített el, én akkor is lementem, mert ott kellett lennem. Az már a nevezési listában látszott, hogy itt nem lesz több ezer félmaratoni futó, mint ahogy a többi versenyen szokott lenni. Én viszont úgy gondoltam, hogy ez is egy verseny lesz, ami a maga nemében egyedi, mert árnyék tényleg nincs, de ennyit még nem futottam terepen, ezért kíváncsian vártam, hogy milyen lesz. Az útvonal 90 %-a valóban a Hortobágyon haladt végig, keresztül egy nagy réten, állatok, illetve traktorok által letaposott földutakon. Az útvonal mellett gémeskutak, szalmabálák és istállók voltak, amik változatosabbá tették a szép alföldi tájat. Az úton semmi szintemelkedés nem volt, de cserébe erős szél és porfúvások nehezítették a versenyt. Végül 663-an indultunk neki a 21 km-es távnak, amit a legutóbbi félmaratonom tapasztalatai után jóval mérsékeltebben kezdtem. Nem akartam már az elején elfutni magam, ezért megfontoltan, kontrollált pulzussal haladtam. Ennek a hátránya volt a kicsit lassabb tempó, de így megfelelő energiatartalékom volt végig, amit az utolsó 2 km-en egy gyorsabb sprinttel tudtam kihasználni. Az út folyamán igyekeztem minden frissítő állomáson inni és enni néhány szőlőcukrot. Filmbe illő jelenet volt, amikor néhány futótársam a szalmabála kupacokat használta kisdolga elvégzéséhez és utána visszaszaladt közénk, mintha mi sem történt volna. Hirtelen megjelent előttem egy kép, ahogy letolt gatyával szalad ki a bálák közül egy szürke marhával a nyomában. Így biztos hamar célba ért volna. Frissítésként több helyen kaptunk hidegzuhanyt vagy slagból kilocsolt hidegvizet a nyakunkba, de jól esett, mert egy kicsit lemosta rólunk az út nem kis mennyiségű porát. Futás közben többször kereszteztük turistákkal megrakott lovaskocsik útját, amin az utasok arcán látszott, hogy nem is igazán tudták, hogy szurkoljanak nekünk vagy sajnáljanak minket. Nekik azt ígérték, hogy csikósokat és szürke marhákat fognak látni a magyar pusztában és nem egy csomó tornaruhába felöltözött magyart, akik látszólag céltalanul összevissza futkosnak egymás mögött. Szerencsére a gyerekek inkább a szurkolást részesítették előnyben, amivel mosolyt csaltak a poros arcunkra. A futáshoz pedig plusz erőt adott az is, amikor megelőztük a 2 lóerős lovaskocsikat. :)
Végül erős szélben, porfelhőben, „csak” 28 fokban sikeresen teljesítettem a harmadik félmaratoni versenyemet is. Szerencsére a felhős ég sokszor eltakarta előlünk a napot így a meleg elviselhető volt, de a szél már kevésbé. Most éreztem először, hogy egy szemüveg lehet, hogy elkelt volna ilyen pályán, mert a kavargó szél néhol elég keményen szemünkbe fújta a finomszemcsés homokot és persze a szél itt is mindig szemből támadt. A kitűzött célomat a 2 órán belüli célba érkezést sikerült teljesítenem (1:59:06), de a szeptemberi Nike futáson már a tavaszi csúcsom megdöntése lesz a cél.
