A Kékes csúcsfutás számomra mindig egy különleges verseny volt, mert nem lehet összehasonlítani egyik másikkal sem, a helyszín (az ország legmagasabb pontja) és az útvonal (csak felfelé) miatt. Tavaly, amikor először indultam rajta, nagyon féltem tőle. Nem tudtam, hogy mire számítsak, ezért egy biztonsági tempóval indultam és azzal megállás nélkül 1:24-es idővel fel is értem. A csúcskövön állva már akkor megfogadtam, hogy jövőre visszajövök. :) Az idei évben a futócsoportnak is köszönhetően sokkal többet futottam és készültem, ezért most jóval magabiztosabban érkeztem a rajthoz. 3 héttel ezelőtt amikor felkészülésképpen lefutottam az útvonalat 1:14-es idővel, akkor már éreztem, hogy verseny helyzetben, frissítő cipelése nélkül és lezárt úton többre is képes lehetek. A hét elején, amikor már biztosnak tűnt a közel 30 fok szombatra egy kicsit elkezdtem aggódni, hogy így nehezebb lesz a tervemet teljesíteni. Úgy gondolkodtam, hogy ha a teszt futásomon lévő nehézségek kiegyenlítik a nagy meleget, akkor meglehet az 1:14-es idő melegben is.
A pénteki esti 10 km-es közös futás jó kis átmozgatás volt a verseny előtt. Szerencsére jól is aludtam így hát nyugodtan indultam Mátrafüredre. Miután a családom tovább ment Mátraházára, hogy a befutó után csak odáig kelljen visszajönnünk, megkerestem minden ismerőst, akiről tudtam, hogy ott kell lennie. Nagyon jó volt, mert szinte mindenkivel sikerült találkoznom. Jó hangulatban voltam a verseny előtt, bár a meleg egy kicsit aggasztott, mert sokan mondták, hogy ne itt akarjak egyéni csúcsot futni. Úgy gondoltam, hogy már annyi féle időjárási körülményben futottam, hogy ez sem terhelhet meg annyira. Eldöntöttem, hogy nem hagyok ki frissítő pontokat, viszek magammal egy zselét és majd közben kezelem, ha problémás lesz a helyzet. Ittam eleget és csokis sütivel, illetve veresi pogácsával feltöltöttem az energiatartalékaimat. :) A futók nem nagyon akartak kibújni a fák árnyékból, de én a start előtt futottam 2 kört a focipályán és meg kellett állapítanom, hogy tényleg meleg van. :) A startnál beálltam az első harmadba, hogy ne legyek annyira hátul aztán majd meglátjuk. A stratégiám az volt, hogy az első 8 kilométeren, ami a könnyebb szakasz, megpróbálok 1-2 percet javítani a teszt futásom alatt futott 48 percen és akkor még lesz annyi tartalékom a legnehezebb részre, hogy tudjam tartani az 1:14-es időt.
12:45-kor végre elindultunk. Próbáltam az 5:30-40 körüli sebességet tartani, de éreztem, hogy ebben a melegben nem lesz könnyű. Mentem előre, jól haladtam. Az első 1-2 kilométer szokás szerint az előzgetésről szólt. Sokan még mindig azt hiszik, hogy gyorsabban felérnek, ha elölről indulnak. :) Az első frissítő 3 kilométernél Sástónál volt. Itt még csak víz volt, de azért ittam egy fél pohárral. A következő 5,3 kilométernél volt, ahol már ISO-t is tudtam inni. Itt tudatosult bennem először, hogy a tervezett tempóban haladok. Jól éreztem magam. 6 km körül még utoljára megláttam a TV tornyot, ahonnan még nagyon messzinek tűnt a csúcs és fejben egy kicsit nehéz is volt, de tudtam, hogy utána már csak a célban fogom újra látni. Egyszer csak hátulról megszólított egy nagykövettársam, hogy látta, hogy benne voltunk a TV-ben és elkezdtünk beszélgetni a tapasztalatokról, mondta, hogy ők nemrég kezdték a szervezést. Tudtam beszélgetni, de éreztem, hogy nem olyan könnyű, mint egy normál futáson. :) Nemsokára megérkezett a következő frissítőpont, ahol különváltak útjaink. 6,5 kilométer környékén volt egy kicsit laposabb rész, ahol végre újra élvezhettem az 5 perc alatti sebességet kb. 300 m hosszan. Tudtam, hogy Mátraházától jön az igazi szint, ezért a hátralévő 1 kilométert megpróbáltam egy kicsit jobban megnyomni. A 8. kilométernél közel 3 perccel (45 perc) jobb volt az időm, mint a tesztfutásomnál, aminek nagyon megörültem, mert így ennyi tartalékom volt a felső szakaszra, hogy tartani tudjam a tervezett időmet. A mátraházi frissítőnél egy egész pohár ISO-t megittam, mert tudtam, hogy innen sokkal keményebb lesz. Rögtön az eleje nagyon meredek volt, ezért a tempómat vissza kellett vennem kb. 1 perccel. Megnyugtatott az a tény, hogy jó időt mentem az első 8 kilométeren, ami plusz energiákat adott. Egyre több ember kezdett el sétálni, ami ilyenkor fejben egy kicsit nehéz, hogy én se sétáljak bele. Kb. 9,5 kilométer környékén volt egy ilyen holtpontom, ahol meg kellett erősíteni magamat fejben, hogy jó tempóban megyek és ha ez így megy tovább meglehet az 1:13-as álomidő. Egyre több embert sikerült megelőznöm, ami újabb plusz energiákat adott. Amikor megláttam a 11 kilométeres táblát és az időmet, hogy még 1:10 alatt vagyok, akkor éreztem, hogy sokkal jobb lesz az időm, mint amit előzetesen el tudtam képzelni. Ettől olyan plusz energiákat tudtam mozgósítani, hogy észre se vettem, de elkezdtem gyorsítani és újra 6 perc alatti tempókat is tudtam menni. Az utolsó 200 m, amit a köves sípályán kellett futnunk, az nagyon kemény volt, de a befutó órán látott 1:11 (1:11:10) és a családom szurkolása mindenért kárpótolt. Sokan szokták nekem mondani, hogy néha igazán kifuthatnám már magamat egy versenyen. Szerintem most közel voltam hozzá. :) Amikor a befutó érmet a nyakamba akasztották, akkor nagyon büszke voltam magamra. Ebben a melegben több mint 13 percet javítottam a tavalyi időmön. Szinte madarat lehetett volna fogatni velem. Nehéz leírni azt az érzést, amit akkor érez az ember, ha ezen a versenyen beér a célba. Imádom ezt a versenyt, mert ha ezt megcsinálod, akkor azzal több leszel. Jó volt találkozni a verseny előtt és után is a családdal és a sok ismerőssel, de futásban közben csak te vagy, a tested és az elméd. Nektek kell leküzdeni a feladatot.
