Április 1-én sajnos még nem jött el tavasz, mert a Dömör-kapui családi kiránduláson főleg havat, vizet és jeget találtunk, de a néhány órás sétán már néhány helyen felfedeztük a közelgő tavasz jeleit.
Már egy ideje azon dolgozom, hogy a hétközi rövidebb futásaimon a sebességre koncentrálva, azokat egyre gyorsabban sikerüljön teljesítenem. Az egyik ilyen futásomon sikerült a közel 6 km-es körömet 27 perc alatt teljesítenem, ami jóval 5 perc alatti kilométerenként átlagsebességet jelentett. Voltak olyan szakaszok, ahol a 4 perces sebességet is tartósan tudtam tartani. Persze ez még nem az én tempóm, mert ilyenkor elég rendesen felmegy a pulzusom és sokkal jobban elfáradok, de elégedett voltam.
Április első hétvégéjén úgy gondoltam, hogy feltérképezek egy új útvonalat. Mivel imádok utazni és új tájakat, helyeket megismerni, ezért gondoltam a futást is felhasználom kíváncsiságom kielégítésére. Ilyenkor GoogleMaps-et használva felülről keresgélek olyan területeket, utakat ahova közúton való futás nélkül is el tudok jutni. Így választottam ki Őrbotthány települést, ahol még suha nem futottam, de Veresegyház Revetek városrészőből könnyen el tudok oda jutni a főút kikerülésével. Onnan majd átmegyek Erdőkertesre, ahonnan végül a főút mellett visszafutok Veresre. Körülbelül megterveztem, hogy merre szeretnék futni, beégettem az agyamba néhány fontos utca nevét, ahol futni fogok és hajrá. Ismerjük meg környékünket. Hogyan? Hát futva. Teljesen más nézőpont. :)
„Amikor a főútról elindulsz egy mellékúton és miközben haladsz előre, csak lefelé nézel, akkor először a szép új széles főút átalakul egy keskeny, de még új útra, aztán egyre töredezettebb és lyukasabb lesz, egy idő után már egyre több energiát emészt fel a kátyúk kerülgetése, aztán egyszercsak eltűnik az aszfalt és átveszi helyét a murvás út. Ahogy haladsz tovább a község határa felé hirtelen földúton találod magad. Riadtan felnézel és a szép és új házak helyett már csak düledező régi házak, toldozott foltozott kerítések vesznek körül, amik alig tartják vissza az ugató kutyákat. Ugye nincs sehol lyuk a kerítésen? Fut át az agyadon a gondolat. Aztán megkönnyebbülsz, amikor újra nőnek és szépülnek a házak, 50-60-as évek, aztán a 70-80-as évek sablon tervei, mint a szüleidé és végül az új építésűek, amik közül sokon ott van az eladó tábla. Ki tudja milyen drámák és szenvedések vannak mögöttük. Hogy kik a szerencsések? Nem biztos, hogy a szép és új házban lakók. Ki tudja, a válasz a falakon belül van, de ez is Magyarország. Közben újra az aszfaltos úton futsz.”
Ezen az úton hihetetlen milyen sok ellentétes dologgal találkoztam és persze itt nem csak az utakra gondolok. Rengeteg kutya volt a házaknál is, akik ugatásukkal végigkísérték futásomat. Ez nem olyan jó érzés, mert így állandóan hátra kellett néznem, hogy nem követ-e valamelyik. Nem akartam meglepetést hátulról. A 3 települést érintő változatos burkolatú út végül közel 15 km hosszú lett.
Az egyik kollégám már régen fűzött, hogy menjünk le a szigetre futni, de eddig nem nagyon jött össze a dolog. Egyrészt annyira nem vonzott a dolog, másrészt egy kicsit macerásnak gondoltam a kivitelezést. Egy nap úgy tűnt, hogy végre minden összejöhet ezért én is vittem futócuccot magammal a céghez, hogy utána le tudjuk menni. Így is lett. Közel 1 évvel az első eddigi utolsó szigetfutásom után most újra legyőzöm a szigetet. Tavaly, amikor májusban lementem a szigetre, hogy kipróbáljam magam, nagy küszködés után tudtam csak végigfutni a távot. Most azért annél könnyebb futást terveztem. Megbeszéltük, hogy kb. 5 perces idővel futunk 2 kört, aztán majd meglátjuk, hogy hogyan bírjuk. Jól tempóban futottunk, és ami nálam szokatlan volt, hogy tudtam valakivel beszélgetni futás közben. Megbeszéltük, hogy az utolsó 800 métert meghajtjuk. Így is tettünk. Hihetetlen milyen tempóban tudtam még futni (4 perc alatti kilométerekkel) 10 km futás után. Nagyon jó érzés volt. Persze mire a célba értem alig kaptam a levegőt, de jól esett.
A következő hétvégén végre igazi tavaszi idő lett, ezért úgy gondoltam, hogy itt az ideje meghódítani környező meredekebb hegyeket is, ami más dimenzióba helyezi majd a futási teljesítményeket is. Úgy gondoltam, hogy a félmaratoni táv teljesítése után a távok növelése helyett a következő 1-2 hónapban a nehezebb terepeket fogom előnybe részesíteni, mert a fejlődést és a sebesség növelését ezek a futások fogják megalapozni. Az egyik kollégám már ideje győzköd, hogy részt kellene vennünk a júniusi Kékes-futáson. Az nem egy hétköznapi futás, hiszen ott nem a táv a kemény, hanem a szintemelkedés. Végre a tavasz is megérkezett 18 fokkal, ezért csak egy réteg ruhát és rövidnadrágot vettem fel a futáshoz. Felfokozott kíváncsisággal indultam el az első komolyabb emelkedőim irányába, ami mi más lenne, mint a Gödöllői dombság 3-400 m-es dombjai. Az egyik megszokott utamon indultam el és a cél Veresegyház legkeletibb pontja volt, ami már közel 300 m magasságban fekszik. A szintemelkedés közel 130 m volt, amiből a 100 m-t az utolsó 1 km alatt kellett megtennem. Mondanom sem kell, hogy a végén már az is hihetetlen volt, hogy még mindig futok. Az érzést nem is tudom leírni, de ilyen szintű terhelést már rég éreztem a futásaim során. Hát igen ez egy más világ, erre még keményebben kell edzeni. Az út végén a kilátás mindenért kárpótolt. Amikor felérsz egy csúcsra és visszanézel, akkor el sem hiszed, hogy ott vagy. Alulról nézve minden hegy alacsonyabbnak tűnik, de ez jó. :) Lefelé persze könnyebb volt futnom, de azért ilyenkor meg az embernek vissza kell fognia magát, hogy nehogy túl gyorsan jöjjön le, mert az balesetveszélyes és a térdnek se tesz nagyon jót. Mire hazaértem közel 12 km-t futottam, de ebből az az 1 kilométer mindent felülmúlt. Más futás, más érzés.
A hétvégén jön a Vivicitta, az első félmaraton versenyem. Már nagyon várom. Addig még hétközben egy vagy kettő rövidebb futás.
