A gyulai maratoni történetem kb. 4 héttel ezelőtt kezdődött, amikor Ági megemlítette, hogy Gyulán fog futni egy maratont. Addig bennem csak annyi gondolat fogalmazódott meg, hogy májusban vagy júniusban a 42. szülinapom előtt szeretnék egy maratont futni valahol, de a nevezéssel meg akartam várni a Vivicittát, hogy az ottani tapasztalataim, élményeim alapján döntsem el, hogy van-e bennem elég energia egy jó maratonra. Gyula egy csodaszép város, ahol már nyaraltunk a családdal és az útvonal is olyan volt, amire már régóta vágytam, elfutni valahova és vissza, körözések nélkül. Csodásan hangzik, át a határon egy ismeretlen tájon. Ez tökéletes motiváció volt a számomra. A Vivicitta után azonnal beneveztem. :) Már csak egy bökkenő volt, hogy mindössze 3 hetem maradt a versenyig. A FélBalaton teljesítése és egy jól sikerült Vivicitta után nem aggódtam azon, hogy 4 órán belül nem tudnám lefutni, de én ennél többet akartam. Ki akartam hozni magamból az egyéni csúcsot. Tudtam, hogy bennem van, mert éreztem, hogy egyre jobb erőben vagyok. A maradék 3 hétben törzserősítéssel, pszichés felkészüléssel, a futómozgásom elemzésével foglalkoztam és persze futottam a heti 80-90 km-emet. Mindezek mellett nekem és másoknak is a legjobbat akaró táplálkozási szakértőmmel (Zsuzsival :)) is átbeszéltük, hogy az eddig fogyasztottakon túl milyen termékeket használjak (vitaminok, ásványi anyagok, aminosavak, fehérjék, Tudjátok, hogy én a Foreveres készítményekre esküszöm, mert az nekem már bizonyított. :) ), hogy a versenyre megfelelően állapotban legyen a szervezetem. A maratoni távon a frissítőpontokon nem volt ISO ital, ami egy picit aggasztott, de úgy gondoltam, hogy egy plusz zselével áthidalom a nehezebb időszakot. A felkészülésem tökéletesen sikerült, ezért is biztos voltam benne már egy héttel a verseny előtt, hogy jó időt fogok futni.
Sajnos a család egyéb programok miatt nem tudott elkísérni, ezért egyedül indultam neki a 3 órás útnak már pénteken, hogy ne kelljen korán kelnem a verseny előtt. Nem is gondolnátok, hogy milyen jól lehet készülni pszichésen egy ilyen hosszú utazás alatt. Gyönyörű felhők nélküli napos időben érkeztem meg. Egy pár fokkal hűvösebbnek azért jobban örültem volna. :) Miután elfoglaltam a szállásom pár száz méterre a rajttól, elmentem átvenni a rajtszámom. A vár mellett egy jó nagy sátorban volt a versenyközpont, ahol személyit kértek a rajtszám kiadáshoz, amit még a határőrök is leellenőriztek ill. lemásoltak. Ezután még túrós csuszát is kaptam, mert éppen akkor volt a tésztaparti. Nyugodt volt minden, ami engem is megnyugtatott. Csak egy pár tucat ember sétált a téren. Mentem egy kört a csónakázó tó körüli sétányon és elképzeltem, ahogy másnap egyéni csúccsal beérek a célba. :)
Lassan visszasétáltam a szállodámba, ahol a vacsoránál találkoztam a Domiter Családdal (Zoli félmaratont futott, Rita és Lili volt a szurkolói csapat), akikkel egymástól függetlenül pont ugyanabban a szállodában foglaltunk szállást, így a vacsorát és a reggelit is együtt tudtuk elfogyasztani. Szuper volt, hogy ott voltak. Köszönöm nekik a társaságot, a képeket és a szurkolást.
A vacsora után már csak a pihenés, a másnapi „felszerelés” összekészítése és a taktika átgondolása maradt. Az előrejelzések szerint 20-22 fok, enyhén felhős szeles idő volt várható. Vagyis rövid felső, alsó, sapka, zselé, magnézium és sok ivás a frissítőknél. :)
Reggel hirtelen arra riadtam, hogy már nagyon világos volt a szobában így rögtön az jutott eszembe, hogy biztos elaludtam. Gyorsan felugrottam, kerestem a telefonomat. Aztán láttam, hogy még csak fél 6. :) Megnyugodtam. Egy kicsit még visszafeküdtem. Miután a pulzusom visszaállt a nyugalmi szintre újra átvettem magamban a terveimet. A szakasz átlagok, az 1:40-es félmaraton, az utolsó 10 km tempója stb. :) Most biztos sokan mosolyognak, de hát én ilyen vagyok. :) Reggeli a többiekkel, aztán öltözés és 10-re kimentem a rajthoz, mert ott találkoztunk Ágival. Már nagyon vártuk az indulást. Azért éreztük, hogy nem fogunk fázni, mert már akkor szinte égetett a nap. 10:45-kor elindultak a bringások ugyanazon az úton, ahol később mi is futottunk. Aztán mi is beálltunk a rajthoz, de igyekeztünk kb. 10 méterrel a rajt előtt megállni, hogy ne mi induljunk elölről. Egy idő után azt vettük észre, hogy mindenki mögénk állt be. :) Egyszer csak megjelent mellettünk egy csajszi, aki megkérdezte, hogy a maratoni futók már tényleg elindultak, mert azt mondták be a nagyszínpadon? Mondtuk neki, hogy arról tudnánk. :) Szóval még mindig mi voltunk legelől, ezért egy sorral hátrébb mentünk. :) Egy kicsit csúszott a rajt, de elindultunk. Végre. Tudtam, hogy jó lesz. Pár száz méter után azt vettem észre, hogy tapadok az élbolyra. 1km után úgy gondoltam, hogy inkább beállok a tervezett tempómra, mert még nagyon messze volt a vége. Az első kilométerek Gyula kertvárosi részében haladtak. A 4. km-nél átmentünk a Kőrös hídon Gyulaváriba. Ez volt a legnagyobb domb az útvonalon. :) A fontosabb kereszteződésekben önkéntesek vagy rendőrök voltak illetve rendőrmotorosok követtek minket. A Kőrös hídon átérve láttam, hogy ott is rendőrök állnak, de valami furcsa eszköz volt mellettük. Amikor felismertem, hogy egy traffipax van náluk elkezdtem nagyon nevetni és odakiabáltam nekik, hogy lassítsak? Erre ők mosolyogva válaszoltak, hogy nem kell, menjek tovább nyugodtan. :) kb. 5 km-ig ezen a sztorin mosolyogtam magamban. :) 7,5 km-ig lakott területeken haladtunk. Nem sok ember volt az utcákon, de tiszta, rendezett volt minden. A következő 5 km-en egy fákkal bokrokkal szegélyezett kis forgalmú úton mentünk, ahol már jöttek visszafelé a bringások, akikkel így tudtunk egymásnak szurkolni. A határ előtti utolsó településrészen már túl voltam a táv negyedén, a tempó megvolt (10. km átlag 4:42 perc/km). Minden rendben volt. Túl voltam az első frissítésen is. Dénesmajor után egy gátra kellett felfutni, majd egy tó mellett végig egy kilométeren keresztül a határig. A 15. kilométernél léptem át a határt (15. km, átlag: 4:43 perc/km). Onnan tudtam, hogy a határon vagyok, hogy frissítőpont mellett néhány határőr is álldogált. Ezután egy újabb 5 km-es szakasz következett, de az már Románia területén. Az egy aszfaltozott egy sáv szélességű gazdasági út lehetett, amin többször találkoztam traktorral, birkanyájjal és néhány autóval is. :) Élveztem, nagyon tetszett a táj. Az ismeretlen és a tudat, hogy egy versenyen vagyok, de mégis egy vidéki tájon futok. Ezen a szakaszon már szembe találkoztam az elől lévő futókkal is. Jó volt látni, hogy nem sokan vannak előttem. :) A 20. kilométernél értem be egy kis hídon Feketegyarmatra, ahol helyi gyerekek játszottak és csak egy pillanatra néztek fel, amikor elfutottam mellettük. Megkönnyebbülés volt meglátni a fordítónál lévő sátrat a távolban. Nagyon kedvesek voltak a fordítópontnál. Az egyik hölgy állt az út közepére és mutogatta, hogy őt kell meg kerülni. Egyedi volt. Kérdezgették, hogy kérek-e valamit, csináltak képeket. Szuper volt. Jó volt visszaindulni. Elkezdődött a visszaszámlálás. Nem sokkal később mellém szegődött két roma kisfiú biciklivel, akik rám néztek és csak annyit mondtak, hogy nagyon gyorsan tetszik futni. Elmosolyodtam, megköszöntem. Egészen a falu határáig kísértek miközben végig bámultak. A tempómmal elégedett voltam (21,2 km átlag: 4:45 perc/km). Az első pár kilométer megint jól telt, mert most velem jöttek szembe a mögöttem lévő futók. Ágival is találkoztam. Jó erőben volt. Egyik srác oda is kiabált nekem, hogy 6. vagyok és csak 5 perccel van előttem a másik emberke. Ezzel az infoval hirtelen nem nagyon tudtam mit kezdeni, mert a saját időmre koncentráltam. Egy darabig még jöttek szembe velem a futók, akikkel drukkoltunk egymásnak. Egy idő után mindenhonnan elfogytak az emberek, biciklisek, traktorok. Egyedül futottam a határban. Egyre többet kalandoztak el a gondolataim, aminek ilyenkor az a hátránya, hogy akaratlanul is lassulok. Többször vettem észre magamon, hogy helyre kellett raknom magamat fejben. Ez egy jó önismereti tréning is volt számomra. (25 km átlag: 4:48 perc/km) A távolban megláttam egy birkanyájat, ami közvetlenül az út mellett volt. Egy két állat már az úton is sétált. Egy picit megijedtem, hogy ha pont akkor akar átmenni az a több száz állat az úton, amikor odaérek, akkor bajban leszek. Már láttam magam előtt, ahogy ugrálok át a birkák hátán. :) Az ilyen gondolatok tartották vidáman a lelkemet. Gyorsítottam, de a birkák nem akartak közelíteni. Amikor nagy nehezen végre odaértem, akkor láttam, hogy birkák nyugodtan eszegetnek, a juhász és a kutya pedig fekszik a fűben és rezzenéstelen arccal nézi, ahogy elfutok mellettük. Jót mosolyogtam magamon. Haladtam, de fáradtam. Egyre jobban vártam a frissítőpontokat. Visszaértem a határhoz, ahol legnagyobb meglepetésemre egy pohár víz sem volt az asztalon. Kértem inni, de tanácstalanul néztek rám a gyerkőcök és mondták, hogy mindent elfújt a szél. Mondom ok, de én attól még szeretnék inni. Teljesen lefagytak, én meg nem akartam már több időt elvesztegetni, ezért ivás nélkül tovább futottam. A rendőrök hamarabb kapcsoltak és a távolból kiabáltak utánam, hogy menjek vissza inni, de én már csak intettem nekik, hogy már nem. :) Egy kicsit bosszantott a dolog, de gondoltam ennek így kellett lennie. Talán a legnehezebb szakaszom jött. A tempóm már lassult, de még a tervek szerint alakult. (30 km átlag: 4:51 perc/km). Nagyon egyedül éreztem magam a következő 5 km-en. Egyre nehezebb volt tartanom a tempót. Nagyon vártam már a frissítő pontot. A szám már teljesen kiszáradt, a zselét víz nélkül még nem mertem bevenni. Úgy éreztem, hogy a szél visszafelé is állandóan szembe fújt. (35 km átlag: 4:56 perc/km). Holtpontom nem volt, csak azt éreztem, hogy ez a tempó nem megy már. Tudtam, ha onnan már csak 6 percessel megyek végig, akkor is bőven csúcsot döntök, de azért nem akartam még elengedni a 3:30-at. Arra gondoltam, hogy ha beérek a faluba, akkor beülök egy kocsmába egy hideg sörre. :) Amikor beértem a településre, akkor mögém szegődött egy rendező motoros, aminek megörültem, mert tudtam, hogy majd figyeli, hogy nehogy rossz felé menjek. Elég jól lehetett követni az útvonalat, de ha az ember előtte már kilométerek óta nem lát senkit, néha elbizonytalanodik, hogy jó helyen van-e. Kb. 2 km-el a cél előtt már meghallottam a zenét, ami adott még egy kis energiát. Sajnos a 3:30 most nem lett meg, de így is csodás érzés volt a célba beérni, hiszen több mint 6 perccel jobbat futottam, mint az eddigi legjobb időm, amit ideálisabb futóidőben futottam. A 6. helyezésnek (55 indulóból) is nagyon örültem főleg, amikor az 5. helyezett odajött, hogy aggódott, hogy utolérem. :) A vége: 3:32:30, 5:02-es átlag. Miután az érmet a nyakamba akasztották egy kis nyújtás után leültem a fűbe és vártam Ágit. Jó érzés volt látni, hogy fél óra után is még csak 4 óra körül járt az óra. Közben Ági is beért szép idővel. Megnyugodtam. :) Boldog voltam. Csodás érzés volt.
