Több mint 4 hónappal az első közös futásunk után az első nagy versenyünkre készültünk. Sokan nem gondolták volna, hogy ennyi idő alatt a sok egymás számára ismeretlen emberből egy igazi BARÁTI futó közösség jön létre, ahol nem csak futásban, hanem az élet más területein is számíthatunk egymásra. A közösség ereje nem csak szöveg, mert aki benne van, az tudja, hogy ez működik. Sokan nem hiszik el, hogy egy rutinosabb futónak is nagyon sokat adhat egy ilyen csoport. Ha máskor nem, akkor egy versenyen, amikor szurkolnak neki. :)
Először voltam olyan helyzetben, hogy nem csak magam miatt kellett izgulnom, hanem a futócsoportunk nagy része miatt is, mert voltak, akik sérülésből tértek vissza és voltak olyanok, akiknek ez volt az első versenyük. A rutinosabb futók igyekeztek minél több hasznos információkkal ellátni a kezdőket, hogy a rutintalanabbaknak könnyebb legyen a felkészülése. Rengeteg kérdés volt, de igyekeztünk mindet megválaszolni. A rajtcsomagok szétosztásakor, amit egy nagy dobozban hoztam el a BSI-ből, további jótanácsokat osztottunk. Egy futóversenyre mindenki valamilyen céllal érkezik, van aki csak le akarja futni, de van aki a konkrét idő alatt szeretné teljesíteni a távot. A Szuperbalaton után már az én terveim is bátrabbak voltak, mert ott sikerült áttörnöm az 1:45-ös félmaratoni határt. Úgy éreztem, hogy az idei közel 1000 km futásom segíthet abban, hogy a 100 perces álomhatárnál (számomra) jobb félmaratont fussak. Ezt volt a cél.
Vasárnap hajnalban hirtelen kinyíltak a szemeim, néztem az órát, úristen 4 óra, mindjárt itt a verseny és nekem pihennem kellene. Gyorsan alvás tovább, mert pihentnek kell lennem, ha jó időt szeretnék futni. Nem megy, állandóan az jár a fejemben, hogy 1 óra 38 perc. Ez mi lehet? Nem lehet más csak az időm. Ezt fogom futni, de ez nem lehet, nekem az álomidő az 1:39:59, de ez sokkal jobb annál. Nagyon furcsa volt ez az egész. Közben cikáztak a gondolataim, mivel a futócsoporttal az első közös versenyünkre készültünk, ezért mindennek szupernek kellett lennie. Úgy lett. Néztem az időjárást. Szuper, az rendben, ideális futóidő. Akkor már csak időben oda kellett érnünk, hogy foglaljunk egy jó kis találkahelyet. Ugye mindenki oda fog találni? Persze. Nem volt gond. Nagy volt az izgalom. Keveredtek bennem az egyéni és a csapat célok. Miközben újra átnéztem a cuccaimat, azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy más taktikával kellene mennem, mint amit terveztem. Eredetileg arra gondoltam, hogy az 1:45-ös iramfutókkal (akik közül az egyik a dunakeszi nagykövet volt) megyek fél távig, aztán elkezdem növelni a tempót, hogy be tudjak csúszni a 100 perc alá. Az 1:38-as idő, ami számomra az álom időnél is jobb volt, nem hagyott nyugodni, ezért gyorsan kiszámoltam, hogy 4:40-es tempót kell mennem átlagban, hogy ez meglegyen, de 21 kilométeren végig. Reális ez? A 4:45-ös tempót 10 km-ig bírom, de 20-nál még nem próbáltam. Végül úgy döntöttem, hogy hallgatok a megérzésemre és elindulok 4:30-40-es tempóban és addig megyek, amíg bírom. Csak arra koncentráltam, hogy 4:40-nél ne menjek lassabban.
Végre a párommal elindultunk Veresről. Már nagyon vártam, hogy a helyszínen legyünk. A Népfürdő utcában álltunk meg, pont az egyik futótársunk kocsija mellett. Beszélgettünk egy kicsit, majd gyalog elindultunk az Árpád hídon keresztül a szigetre. Ahogy közeledtünk a Víztoronyhoz a párommal úgy döntöttünk, hogy a nagy T-Mobil „T” betű és az elefánt találkozó hely között, egy hatalmas fenyő árnyékában telepedünk le. Ezt gyorsan beírtam a facebook csoportba, hogy mindenki könnyen megtaláljon minket. Még bőven a rajt előtt mindenki megtalálta a közös találkahelyet, így sikerült a támogató pozitív energiákat egymásnak átadnunk. A stresszoldó beszélgetések után elindultunk a start vonalhoz. Mindenki a saját zónájába.
Már nagyon vártam a startot ahol a 2-es szektorból indultam. Amikor bementem a zónába odamentem az iramfutókhoz köszönni nekik. Kérdezték, hogy megyek-e velük, de mondtam, hogy nagyobb terveim vannak és remélem, hogy messze lesznek majd mögöttem. J Igyekeztem minél előrébbről indulni, hogy ne kerüljek nagy forgalomba. A verseny előtt meg szoktam nézni, hogy milyen távolságra vannak a frissítő pontok, hogy a folyadék utánpótlást megfelelően meg tudjam tervezni. Az első frissítést kihagytam, mert 2 napos intenzív folyadék bevitel után 4 kilométer után még semmire sem volt szükségem. A következő ponton már a zselémet is megettem, ami után nagyobb mennyiségű vizet ittam. Későbbiekben minden frissítési ponton ittam valamit, általában ISO-t. Nagyon jól éreztem magam futás közben, különösebb megerőltetés nélkül tudtam tartani a tervezett sebességet. Hihetetlen volt, hogy mennyivel gyorsabban fogytak a kilométerek ennél a tempónál. Amikor a táv felén túl voltam, még mindig nem éreztem, hogy fáradnék, de a tempót nem mertem növelni, mert még sok volt hátra. Nagyon jó érzés volt, hogy hátranézve nem láttam az 1:45-ös lufit. Tudtam, hogy meglehet az 1:40, ezért egyre lelkesebben futottam tovább. A kilométerek pedig csak fogytak egymás után. A 17. kilométernél szembe találkoztunk a mezőny egy részével, akik akkor már a 18. kilométernél jártak. Ott pont találkoztam egy egyik futótársammal, akivel egy nagy hajrát kiáltottunk egymásnak. Jó érzés volt! Csak mentem tovább a tervezett tempóban és még mindig jól bírtam. Kb. akkor kezdett tudatosulni bennem, hogy tényleg meglehet az 1:38. Úristen, akkor mégis igaz. Nem csak álom volt. Hihetetlen érzés volt. Kívánom nektek is, hogy azt az érzést sokszor éljétek át ti is. Most már csak egy dologra koncentráltam, hogy a tempót ne csökkentsem. A Margit hídon az emelkedő után tudtam, hogy egy lejtő jön. Amikor jöttem le a hídról, akkor tudatosult bennem, hogy ha tartom a sebességemet, akkor 1:37-el fog kezdődni az időm. Meg kellett csinálnom, ez nem is lehetett kérdés. Az egyenletes tempó miatt nehezen tudtam már gyorsítani, de a tempóm nem csökkent. Felemelő érzés volt, amikor a cél előtt nem sokkal a futócsoportunk zászlóját láttam lebegni magam előtt. Ez volt aztán a tökéletes célba érés. A szuper időm, a párom és a csoport drukkolása várt rám. Mi kell még ennél több. Köszönöm. Úgy éreztem, hogy ebben a tempóban, még tudtam volna tovább is futni. Persze így utólag könnyű ilyet mondani, de ami tény, hogy az álmom valóra vált, sőt! Csodás érzés volt. El sem hittem. Még 2 nappal később is nehéz felfogni, hogy az egyik idei célomat már teljesítettem. Nem éreztem magam kikészülve. Miután megittam kb. 2 liter folyadékot már a 10 kilométeres távra koncentráltam. Nyújtottam, hengereztem, hogy készen álljak a következő megmérettetésre.
A mai napig nem tudom, hogyan tudtam ennyire egyenletesen futni, de a számok nem hazudnak:
- szakasz 23:05 perc 4:37 perc/km
- szakasz 22:55 perc 4:35 perc/km
- szakasz 22:50 perc 4:34 perc/km
- szakasz 22:55 perc 4:35 perc/km
A csoportból már egyre többen megérkeztek, hiszen a legtöbben a 10 kilométeres távon indultak. Jó volt látni a rengeteg közös sárga pólóba öltözött embert. Nagyon jól éreztem magam a félmaraton után, ezért nem is volt kérdés, hogy el tudok-e indulni a 10 kilométeren, ahol a célom az volt, hogy csoporttársaimat támogassam az első versenyükön. Nagy örömömre a csoport egy másik rutinos tagja is úgy döntött, hogy elindul a 10 km-es versenyen, így már 2-en tudtuk támogatni a csapattagokat. Megbeszéltük, hogy kb. 6 perces tempóval megyünk, és majd közben meglátjuk, hogy kinek milyen tempóval tudunk segíteni. J Nagyon nagy tömeg volt a 10 kilométeres versenyen is. Eleinte alig tudtunk haladni. Egy idő után már mindenki megtalálta a saját tempóját, ezért az útvonal elkezdett tisztulni, de azért folyamatosan a lábunk elé kellett nézni. Tartottuk a 6 perces tempót, de elkezdtünk szétválni, mert volt, aki gyorsított, volt, aki elkezdett fáradni. Igyekeztünk a lassabb futókkal maradni, hogy könnyebbé tegyük a futásukat, de sajnos nem tudtunk mindenkivel ott lenni. A 7 km-es távon is indult több futótársunk, akik célba érkezését a csapat óriási szurkolással köszöntette. A célban mindenki nagyon boldog volt, mert kivétel nélkül lefutotta a tervezett távját. Jó érzés volt látni az arcukon a megkönnyebbülés és öröm kifejezését, amiből tükröződött, hogy megcsinálták.
Ez egy tökéletes nap volt, ahol szinte mindenki megdöntötte saját rekordját, de a legfontosabb, hogy a futócsoport szurkolásban, támogatásban és összetartásban is jelesre vizsgázott. Még sok ilyen szép napot kívánok magunknak. :)