És végre eljött a várva várt tavasz, mármint papíron, mert az időjárás csak nem akart tavasziassá válni. Szerencsére már nem stresszelt, ha az idő rosszabb volt, mert már megvolt a technikám, hogy hogyan öltözzek fel ilyenkor. Mivel az edzésterv egyre több és hosszabb futásokat írt elő, ezért március harmadikán egy hétvégi napon úgy döntöttem, hogy megfutom az idei leghosszabb futásomat. Az időjárás a körülményekhez képest elfogadható volt. Esőmentes, néhány fok plusz. A tervek szerint az út 13-14 km körül lesz, amiről persze majd csak a végén derül ki, hogy mennyi is az annyi. A futás kb. 1,5 óra lesz, ezért úgy gondoltam egy müzli szeletet és egy kis vizet is viszek magammal, mert lehet, hogy ennyi idő alatt már szükségem lesz rá. Ugyan sokan azt gondolnák, hogy ennyi ideig milyen unalmas lehet futni, de ez nem igaz, ha már élvezed a futást. Én nem szoktam közben állandóan azt nézni, hogy mennyi van még hátra, hanem csak futok, nézelődök, néha elmerülök a gondolataimban, figyelem a közlekedést, a körülöttem lévő dolgokat. A kilométerek pedig csak mennek egymás után, szinte észre se veszed, hogy már mennyit futottál. Persze egy idő után kezded érezni, hogy fárad a lábad vagy máshogy veszed a levegőt, de az idő nekem hihetetlen tempóban telik ilyenkor. A futás nagyon jól ment, mondjuk az evés és az ivás futás közben elég nagy kihívás volt. Csak nagyon kicsi falatokat és kortyokat tudtam egyszerre a számba venni, mert igencsak zavart a levegővétel közben. :)
A vége egy kicsivel 15 km felett lett, aminek nagyon örültem főleg azért mert éreztem, hogy még tudtam volna egy pár kilométerrel többet is futni. De nem baj, majd legközelebb. Semmit sem szabad siettetni.
Futási edzéseim legkeményebb hetén voltam túl. 4-szer futottam, összesen 39 km-t. (6, 6, 12, 15) Már hónapok óta nem éreztem olyat, hogy a lábizmaim elfáradtak volna, de most így éreztem. A növekvő terhelés már érezhetőbb volt. A következő héten hétközben lefutottam a két 6 km-es gyorsabb körömet, de hétvégére megint egy hosszabb futást terveztem. Úgy gondoltam, hogy az eddigi rekordomat (15,6 km) meg fogom dönteni, de nem sokkal, mert nem akartam hirtelen emelni a távon. Kigondoltam egy kicsit hosszabb kört Veresegyház körül és az mivel idő száraznak ígérkezett, ezért jelentősebb földutat is beterveztem a futásomban. Mivel általában aszfalton futok, ezért úgy gondoltam a hosszabb távokon növelni fogom a földutak arányát. Így is tettem. Körülbelül a futásom felét a városon kívül az épülő új tó és a Maci farm környékén futottam. Itt volt az egyetlen hely az utóbbi egy évben, ahol egy igencsak mérges kutyával kellet az egyik futásomnál farkasszemet néznem. Egyébként nem kóbor kutya volt, hanem az egyik közeli farmról érkezett elég jó tempóban drukkolni nekem. :) Mivel a futási sebességem még nem engedte meg, hogy egy jó sprinttel lehagyjam, ezért kénytelen voltam szembefordulni vele. Végül néhány méretes földdarabbal sikerült jobb belátásra bírnom. A futásom nagyon jól sikerült és megdöntöttem a rekordomat is. 16,1 km veres körül király volt, nagyon jól éreztem magam közben. A végén éreztem, hogy lenne még bennem egy pár kilométer, de nem akartam feszíteni a húrt, a cél az volt, hogy az eddigi csúcsomat megdöntsem. Ezt sikeresen teljesítettem. Amikor 1,5 óra alatt körbefutod a saját városodat az egy csodálatos élmény, főleg, ha előtte még ilyen távot soha nem is futottál.
Az idő csak nem akart tavasziassá válni, de az edzéseket folytatnom kellett, mert közeledett a Balaton Maraton futás. A verseny előtt nagyon fontos, hogy legalább egyszer megcsináld azt a távot, amit futni fogsz. Persze az ember soha nincs ugyanolyan formában különböző futások alkalmával, de pszichésen nekem szükségem van arra a tudatra, hogy ennél már hosszabbat is futottam, tehát nem lehet gond.
Március közepén újra bevetettem az ugrókötelezéses edzéseimet, amit kiegészítettem rövidebb hóeséses futásokkal. A rövidebb (6 km-es) futásokon elkezdtem gyakorolni a gyorsabb tempókat, mert szerettem volna érezni, hogy milyen érzés, ha jóval, nagyobb sebességgel futsz. Az érzés nagyon jó volt, de nagyon hamar kimerültem, ezért csak rövidebb szakaszokat tudtam így teljesíteni. Közeledett a hétvége, ezért elhatároztam, hogy a balatoni futásom hosszabb távjánál (16,2 km) nagyobb utat fogok lefutni, amivel megerősítem magamban, hogy minden rendben lesz. Más lehetőségem már nem nagyon volt, mert a következő hétvége már a verseny lesz.
Sajnos a tavaszi tél miatt át kellett rajzolnom a futó utamat, mert a földeken igen nagy volt a sár, dagonyázni meg nem volt kedvem. Gondoltam bevonom a futásomba azt a két városrészt, (Revetek, Hegyek) amit eddig a meredek emelkedők miatt nem mertem bevállalni. Végül is, ha felmászok, akkor előbb utóbb le is kell jönnöm valahol. Ugye? Általában előre le szoktam mérni az ismeretlen utat, hogy tudjam, hogy mennyit futok, de most ezt nem tettem meg, mert túlságosan bíztam magamban. Azért egy idő után éreztem, hogy egy kicsit elszámoltam magam, mert ugyan jól haladtam, de a kilométerek egyre csak nőttek. Amikor túl voltam a 15. kilométeren, akkor kezdtem egy kicsit aggódni, hogy hogyan fogom bírni a hátralévő utat, hiszen még igen messze voltam a céltól. Szerencsére jól bírtam és a végén átléptem a lélektani 20 km-es határt is (teljes táv 20,1 km), ami néhány hónapja még olyan elérhetetlen volt számomra. Az időm sem lett rossz. (1 óra 54 perc) Ezután már nem aggódtam tovább. Jöhet a Balaton. Már csak egy apró dolog miatt emésztettem magam, hogy hogyan fogja bírni a lábam az egymást követő napon a 10 km-nél nagyobb futásokat, mert ilyet előtte még nem csináltam. De hát ez is egy új kihívás. Majd alkalmazkodom hozzá. Bíztam benne, hogy a rendszeres és kitartó edzésnek meg lesz eredménye.
A verseny hetén csak kímélő távokat és tempókat szoktam futni, mert az erőmet inkább a hétvégi versenyre tartalékolom. Hét közben úgy alakult, hogy a barátainkhoz át kellett mennem a szomszéd településre, gondoltam, hogy átfutok, kb. 5 km oda-vissza 10, ez jó lesz edzésnek. A vége 13 km lett és volt benne egy elég komoly emelkedő is, de jól bírtam. A barátom mindenképpen haza akart vinni kocsival, de mondtam neki, hogy visszafelé is futva kell mennem, mert így terveztem. Nem adhatom fel. Így lett.
Balatoni futás
Az időjárási előjelzések elég rosszak voltak. Hideg, hó, eső, szél és hasonló tavaszi csemegéket jósoltak. Annyira azért nem izgultam, mert hidegben is futottam már elég sokat, de azért csúszós úton nem szerettem volna menni. Pakolásnál minden futó ruhámat és mindkét futócipőmet eltettem, de a rövidnadrágomat otthon hagytam. J
Már pénteken lementem a szállodába, hogy szombaton ne kelljen korán kelnem, hogy eljussak Badacsonyba az indulás helyszínére. A recepciós hölgy mondta, hogy a szoba az 5. emeleten van, de a lift csak a 4. jár, de a plusz lépcsőkért kárpótolni fog a kilátás. Ezt először nem nagyon értettem és nem tudtam miből gondolta, hogy ez nekem jó lesz. Főleg amikor megláttam a lépcsőt ahol a tetőtér második szintjére fel kellett másznom. Persze a plusz néhány lépcső nem volt gond, ráadásul a kilátás tényleg csodálatos volt. A szobám a Balatonra nézett a háttérben a Tihanyi félszigettel és az apátsággal. A péntek este vacsorával, úszással, szaunával és egy kis pihenéssel telt és lelkileg is készültem a következő két napra.
Érdekesen indult a reggel, mert a szálloda felső emeletein nem volt meleg víz. Nálam sem, de szerencsére voltam katona, ahol hetente csak egyszer volt meleg víz, ezért túlléptem ezen az apró akadályon is. :) A reggelinél több embert is láttam, akik futóruhában reggeliztek. A választott ételeiken is látszott, hogy futásra készülnek. Főleg joghurtot, müzlit, lekvárt, péksütiket és gyümölcsöket ettek. Én azért egy kicsit megtörtem ezt az egyhangúságot, mert nem tudtam ellenállni a sajtba burkolt virsliknek és a jó kis sonkáknak. Úgy gondoltam, hogy 10 óráig még 3 órám van, ezért ráérek majd akkor szénhidrátot enni. A napot pedig nem kezdhetem éhes gyomorral. :)
Aznap 2-3 fok volt és elég hűvös idő, de szerencsére a szél nem fújt, úgy ahogy az előző napokon. Mivel az időjárás 8 fok alatt volt bőven, ezért a téli öltözetemet vettem fel. 3 réteg futóruha, sapka, kesztyű, sál. A rajtszámomat is feltűztem, amire ráerősítettem a tragikus hirtelenséggel elhunyt kolléganőnk fényképét, mert úgy éreztem, hogy 20 év ismeretség után egy kicsit érte is futnom kell.
Már kilenc óra előtt odaértünk az indulási helyre a badacsonyi MOL benzinkúthoz, ahol a futótársakkal megbeszéltük a napi logisztikát. Ki és mikor visz kit és kinek az autóját a váltóhelyek között. Ez egyik nap sem volt egyszerű, mert mindenki futott, tehát nem volt köztünk olyan ember, aki mondjuk mindig ráért kocsikázni és nem mindenkinek volt jogosítványa sem. Végül megoldottuk. Az indulás előtti idő mindig olyan lassan megy. Én nagyon nem szeretem azt, amikor az indulásra kell várni, főleg, ha nincs túl jó idő. Ilyenkor én már nagyon szeretnék futni, mert az sokkal jobb. Aznap én voltam az első futó ezért még izgatottabb voltam. Aztán 10:07-kor meghallottam a csapatunk nevét (itt nem egyszerre indultunk, hanem eltolva egymástól, mert a bicikli utak, járdák sok helyen elég keskenyek voltak, maximum 2 ember fért el egymás mellett) végre elindulhattam. Nagyon jó érzés volt végre futni. Az első napi távom miatt nem izgultam, mert a 13,5 km-nél már sokszor futottam többet, de a terepviszonyok azért mások voltak. Több emelkedő és útakadály sarkallt fokozottabb figyelemre a futás közben. Többször futottunk át a 71-es úton, ahol rendőrök állították le ilyenkor a forgalmat vagy a síneken, ahol néha a vonat is jött. Ilyenkor a futóknak meg kellett állni. Szerencsére én mindig megúsztam, hogy emiatt kelljen helyben futnom. Ennek a futásnak teljesen más volt a hangulata, mint egy Spar vagy K&H futásnak. Itt nem volt annyi ember, nem futott annyi futó egy kupacban. Sokszor teljesen családias volt a hangulat. Mivel a futások nagy része a főút mellett vagy a közelében volt, ezért nagyon sok kísérő autó követett minket. Dudáltak, szurkoltak nekünk és amikor nem mi futottunk, akkor mi is így tettünk. Hihetetlen hangulata volt az egész eseménynek. Nem is tudom azt az érzést elmesélni, hogy mit érzel, amikor futsz a Balaton mellett miközben egy autóból és az út mellett tetőtől-talpig felöltözött emberek szurkolnak neked. Mivel ezen a versenyen biciklis kísérők is megengedettek voltak, ezért sok biciklis is kísérte a futókat. Persze olyan is volt, hogy meg kellett kérnem a bicikliseket, hogy engedjenek el, mert annyira jól elbeszélgettek, hogy nem vették észre, hogy teljesen elfoglalják a futó utat.
Az első nap után a 8. helyen álltunk a mi kategóriánkban futó 22 csapat (félBalaton, férfi, 3-as váltó) közül. Ezt nagyon jó eredménynek tartottuk magunkhoz képest. Közel 5 perces kilométerekkel sikerült a 43 kilométert lefutnunk.
A második nap reggel, szakadó hó, erős szél, -4 fok. Hihetetlen, hogy március vége volt. Nem hittem volna, hogy tényleg ilyen idő lehet a futásunkon. Sajnos a csapatunk egyik tagja az előző napi futásba belesérült, ezért át kellett variálnunk a futásokat. A csapat legerősebb tagja bevállalta a két rövidebb szakaszt, de cserébe nekem kellett lefutnom a 19 km-es leghosszabb részt. Eredetileg 16,2-t kellett volna futnom, amihez képest a közel 3 km plusz táv egy picit megijesztett, de az egy héttel azelőtti 20 km-es futásomból erőt merítve megnyugtattam magam, hogy nyugi menni fog. Persze az időjárási körülmények elég ijesztőek voltak. A célunk a 8. hely megőrzése volt.
ÉBREDÉS utáni gondolatok:
„Egy új napra ébredsz. Még benned van az előző napi futás élménye és a tudat, hogy az első szakaszt megcsináltad. Jó érzés tölt el, hogy ma újra kipróbálhatod magad egy hosszabb verseny távon. Elhúzod a függönyt és egy pillanatnyi döbbenet...felébredtem vagy álmodom... ez igaz...minden fehér, a hó vízszintesen esik..március 24-én???? Ez hogy lehet? Az autók csak fehér hógolyók. A hőmérséklet stabilan -4 fok. Lassan összepakolsz a szobában, felöltözöl a futóruhádba és közben folyamatosan azon töprengsz, hogy a kinti idő sehogy sem passzol össze azzal, amit csinálni akarsz. Kijelentkezel a hotelből, reggeli közben folymatosan bámulsz kifelé a hóesésbe. Az utcán lassan mindent befed a friss márciusi fehér lepel. Az utakon az autók, a járdán a gyalogosok csúszkálnak. Még nem térsz magadhoz. Egy kicsit kapkodva letakarítod az autódat, lekaparod a jeget az ablakról. Csúszkálva kigördülsz a szálloda parkolójából és lassú tempóban elindulsz a start helyig. Közben jön egy telefon, hogy a hosszabb táv az közben még hosszabb lett. A legfurább az, hogy mindeközben egyszer sem merül fel benned, hogy feladd az egészet. Ez már több mint futás .... mások szerint pedig ez másnak a jele, negatív gondolattal.”
Mivel így nem én kezdtem a versenyt, ezért át kellett mennem Balatonalmádiba az első váltópontra. Az út tiszta hó volt, az autók nagyon csúszkáltak és lassan megjelentek az első hókotrók is, akik még bátortalanul jöttek-mentek, mint akik maguk sem hiszik, hogy nekik itt most dolguk van. Almádiban egy kicsit jobb idő volt. Kevesebb volt a hó, de a hőmérséklet még 10 órakor is -4 fok volt.
Amikor már úgy gondoltuk, hogy lassan megérkeznek az első szakasz futói, akkor kimásztunk a meleg autóból. Nagyon izgatottan vártam a váltást, mert nem tudtam hogy mi vár rám a következő 19 kilométeren. Egyszer csak megláttuk a csapattársainkat jönni a váltópont felé. De jó, végre elindulhatok. Hajrá! Még erős szélben és hóesésben indultam el. A mezőny már itt is eléggé szét volt szakadva. Nem nagyon láttál csoportokat futni, inkább csak egyéni futókat. Azért az előző napi futásomat egy kicsit éreztem a lábamban, de szerencsére annyira nem, hogy zavarjon a futásban. Nagyon jól éreztem magam futás közben. Az egyéni futókat, akik már napok óta futnak jóval fáradtabbak voltak nálunk, sorra hagytam el. Néha egy-egy futóval szóba elegyedtem néhány mondat erejéig vagy észrevettem, hogy valaki a sarkamban, a szélárnyékomban halad. Ezt csak később tudtam meg, hogy ezt az ilyen versenyeken szokás, hogy egymás mögött haladnak és ilyenkor a hátsónak könnyebb futni aztán később cserélnek. Én ilyenekre nem figyeltem. Én csak mentem előre és gyűjtöttem a kilométereket. Volt amikor az út szélén, a bicikli úton vagy a kertvárosi részen futottunk. Nagyon szép tájak mellett futottunk végig. Élmény volt ezen a versenyen részt venni. Jól bírtam a tempót, a 13 kilométernél lévő frissítő állomásnál úgy gondoltam, hogy iszom egy kicsit, de amikor felemeltem a poharat és megláttam benne az úszó jégkockákat inkább néhány darab banán mellett döntöttem. :) Amikor a 15. kilométernél észrevettem, hogy milyen dombon kell felfutni, egy kicsit megrémültem, de amikor láttam, hogy az egyik konkurens csapat futója elkezdett sétálni a dombon felfelé, abból plusz energiákat merítettem és elfutottam mellette. Persze ő is észrevette, hogy egy kategóriában versenyzünk, ezért elkezdett ő is újra futni. A dombról lefelé futva visszaelőzött és kb. 100 méterrel előttem futott be a váltópontra. A verseny végén ők lettek a 7.-ek, mi pedig a 6.-ok 12 másodperccel megelőzve őket. Ez a különbség egy több mint 8 és fél órás időnél elég kevéskének tűnik, de mi voltunk előrébb és ez volt a lényeg. :) Azért a különbségtől elmosolyodtam és kiszámoltam, hogy a 94 km-es távon ez 3 méter előnyt jelentett. A fáradságot a 15 kilométer környékén kezdtem érezni, de még így is elég jó állapotban értem a célba. A sebességem gyengébb lett az előző napnál, de a körülmények is jóval durvábbak voltak. Összességében teljesen elégedett voltam az eredményeimmel és az egész hétvégével. Egy csodálatos verseny volt, ami nem hasonlít egyik másikhoz sem és az biztos, hogy jövőre is itt leszek. Hazafelé jó érzés töltött el, mert egy újabb célt teljesítettem. Amikor hazaértem szinte azonnal jelentkeztem az áprilisi Vivicitta verseny félmaraton távjára. Megvan a következő cél és az első félmaraton verseny, amin el fogok indulni.
A verseny után még napokig az élmények hatása alatt voltam, de aztán már az új célokra koncentráltam. Hét közben csak egy levezető 6 km-t futottam egy kis márciusi hóesésben, de a hétvégére megint egy hosszú futásra készültem.
Szombat reggel, március utolsó előtti napja volt. Végre semmi sem esett és a hőmérséklet elérte a 10 fokot. Ideális futóidő. Akkor itt az idő, hogy megfussuk a félmaraton távot. Úgy gondoltam, hogy a múltkori 20 km-es utamat egy kicsit kibővítem, hogy meglegyen 21 km és újra megdöntsem a rekordomat. Egy másik célom volt, hogy ezt a futást 2 órán belül meg tudjam csinálni. A vége 21,3 kilométer lett és az időm 2:00:59 másodperc, ami azt jelenti, hogy a 21 kilométert 1:59:20 másodperc alatt futottam le. Ez csodás. A következő megmérettetés a Vivicitta versenyen lesz, addig pedig sok-sok örömfutás.
