2012
Nem is tudom, hogy hol kezdjem futásom történetét. Talán ott, hogy régen soha nem értettem azokat az embereket, akik vég nélkül futották a kilométereket egymás után. Olyan unalmasnak tartottam ezt a sportot és magát a futást is. Nagyon nehéz ezt szavakkal leírni, de soha nem gondoltam volna, hogy valaha egyszer rendszeresen futni fogok és úgy fogom érezni, hogy ez az életem része.
Egy nap valamikor 2012. április végén az egyik kollégám azt kérdezte, hogy nem lenne-e kedvem beállni a céges futóváltóba, mert az egyik ember visszalépett. 7 km-t kellene futni június elején. Érdekes, hogy nem is gondolkodtam a válaszon, hanem egyből rávágtam, hogy De, IGEN. Mondta, hogy jó. Szuper. Néhány perccel később kezdtem azon gondolkodni, hogy miért is vágtam rá ilyen hirtelen ezt a választ. Hiszen én nem is szeretek futni. Nem tudom. Csak úgy jött magától. Ez egy útválasztás volt. Akkor még nem tudtam, hogy ezzel valami új kezdődött az életemben.
Közel másfél hónap alatt kellett felkészíteni magam a 7 km-es futásra. Először csak teljesen amatőr módon kezdtem el futni. Felvettem az 5 éves sportcipőmet és belőttem egy közel 2 kilométeres távot, amit csak nagyon nehezen tudtam teljesíteni. Azt hittem, hogy soha nem fogok a végére érni. Nagyon nehéz volt. Sokszor megfordult bennem, hogy biztos akarom én ezt, hiszem nem is élvezem, csak szenvedek. De nem adtam fel, próbáltam legalább kétszer futni hetente. 2 hét után már a 2,5 kilométeres körömet futottam. Egyre stabilabban és egyre magabiztosabban. Közben a telefonomra letöltöttem egy futó alkalmazást, amivel pontosan tudtam mennyit, mennyi idő alatt és milyen sebességgel futok. Ez nagyon hasznos dolog volt. Mondjuk egy kicsit zavaró volt az övtáskába vinnem, mert ott ugrált a derekamon és nem volt valami kényelmes. Na mindegy, de hasznos volt, ezért megérte. A futózenével is megküzdöttem, mert sehogy sem találtam meg a megfelelő zenét, mert ugye a futáshoz kell a zene, mert mindenki így csinálja, legalábbis akkor még azt hittem. A ritmushoz kellett a zene, hogy érezzem a tempót. Sokat keresgéltem és próbálgattam a zenék közül, komoly, pop és egyéb más stílust is teszteltem, de csak nem akartam megtalálni a nekem való típust.
Teltek a hetek egymás után, de csak nem akartam megszeretni a futást. Nehezen indultam el, alig vártam, hogy vége legyen és mehessek haza, de a cél ott lebegett a szemem előtt. Nem szabad kudarcot vallanom, hiszen hogy nézne ki, ha nem tudnám lefutni a távomat. Szóval csak előre. A verseny időpontja egyre közeledett ezért növelnem kellett a távot. Emeltem az edzéstávot két körre, ami 5 kilométer volt. Az első próbálkozás nagy kínszenvedés volt, de megcsináltam. Sajnos minden futásnál még nem tudtam ezt a távot lefutni, de minden másodiknál már igen. A futások után nagyon fájt mindenem, ezért legalább két napot pihennem kellett, hogy újra tudjak futni. Emiatt maximum 2-szer tudtam menni egy héten. A futás élménye csak nem akart jönni, de a cél mindig előre vitt, ha elbizonytalanodtam.
Egy nap úgy döntöttem, hogy ki kell próbálnom magam a minden futó számára talán legismertebb távon, a Margitszigeti körön. Ez 5,3 km, amit elvileg már majdnem lefutottam, de a sziget az mindig más. Egy nagyon meleg nap volt, amikor munka után lementem a szigetre. Felfokozott hangulatban kezdtem el a futást. Egy ideig a futóknak kiépített úton haladtam, de többször kellett lyukakat átugranom és kirándulókat kerülgetnem, ezért inkább lementem a kavicsos és később aszfaltos útra. Néha olyan sebességgel futottak el mellettem emberkék, mintha állnék, ami elég nyomasztó volt. Szerencsére azonban találtam nálam lassabb futókat is, ezért azokat büszkén megelőztem. Be kell vallanom nagyon nehezen értem a „célba”, de ott úgy éreztem, hogy ez volt az első igazi visszaigazolása annak, hogy van eredménye a befektetett munkának.
És megtörtént a következő nagy lépés a futási történetemben. Megvettem az első futócipőmet, piros és fekete, NIKE nagyon szép volt, nagyon imádtam. Persze nem volt egy csúcs cipő, de életem első igazi futócipője volt. Nagyon jó érzés volt először felvenni. Olyan könnyen futottam benne. Ég és föld volt a különbség a sima sportcipőm és ez között. Szinte repültem benne olyan könnyű volt. Mindenkinek javaslom, hogy vegyen egy közepes kategóriájú futócipőt, ha komolyabban gondolja a futást, mert sokkal könnyebb és élvezetesebb lesz.
A sikeres szigetfutás után a következő célom az volt, hogy a verseny előtt legalább egyszer a 7 km-es távot le kell futnom, mert el kell hinnem, hogy meg tudom csinálni. Már egyre tudatosabban készültem. Egyre többet olvastam az interneten a helyes futási technikáról, az étkezésekről, hogy mikor mit és mennyit kell inni és enni. Ezek nagyon fontos dolgok, főleg, ha az ember egyre hosszabb távot szeretne futni. A folyadék, a szénhidrát bevitele nagyon fontos a megfelelő időben. Amit még megtanultam, hogy mást, főleg nehezebb ételeket nem szabad a futás előtti 2-3 órában enni, mert nagyon le fogja a teljesítményt rontani. A szervezet az emésztésre fog rengeteg energiát fordítani a futás helyett és ez nem jó. Ezt többször teszteltem és tényleg így van. Szóval egyre tudatosabban készültem a versenyre, de már csak 2 hetem volt hátra, ezért egy nap ideális időjárási körülmények között nekiindultam a minimum 7 km-es távnak, amit meg kell tennem. Nagyon jól ment a futás és meg sem álltam 8,1 km-ig. Nagyon boldog voltam, hogy sikerült átlépnem a 7 km-es bűvös határt. Innentől kezdve már elhittem, hogy meg tudom csinálni. Érdekes volt, hogy az ezt követő 2 hétben csak 5 kilométeres távokat futottam. Valamiért nem tudtam újra rávenni magam, hogy hosszabbakat fussak.
Valamikor a futásaim elején egyszer olvastam valahol, hogy a reggeli futások nem annyira jók, mert a csontozat éjszaka egy kicsit szétcsúszik és reggel egyből egy futással ráugrálni nem annyira egészséges. Lehet, hogy így van, de nekem valahogy reggel bele sem férne az életembe. Egyébként is fél 6-kor kelek, ezért igen korán kellene kelnem, hogy beleférjen még egy futás is. Másrészt véleményem szerint az egész napos pörgést jól le lehet vezetni egy kis futással, ezért szinte kivétel nélkül csak délután vagy este megyek futni. A legkorábbi futásom szerintem egy 10 órakor kezdődő versenyen volt.
Június 7. a verseny napja. Nagyon izgatott voltam, hogy mi lesz az első versenyemen. Fogalmam sem volt, hogy mi hogy fog történni, hogy fogunk váltani és merre kell futni. Milyen lesz ilyen tömegben futni és milyen ciki lenne, ha nem tudnám lefutni a távomat. Eléggé fel voltam pörögve. Nem sokkal a futásom előtt az egyik kollégám közölte velem, hogy minek viszem a telefonom, mert a zene csak elveszi a figyelmemet a futásról és nem fogok tudni jó tempóban futni. Ez elgondolkodtatott és hirtelen meghoztam egy nehéz döntést. Nem fogok zenét hallgatni. Persze aztán amikor elkezdtem futni, akkor egy kicsit megrémültem, hogy normális vagyok én, hiszen nem lesz ütemem, eddig csak zenével futottam, akkor miért pont a versenyen váltok. De már késő volt ezen gondolkodni, bele kellett adnom mindent. Előtte persze még a váltás elég izgalmas volt, mert a nagy izgalomban majdnem sikerült elbuktatnom a futótársam. Aztán a váltóbotot megmarkolva elkezdtem futni. A tömegtől és a szurkolóktól az ember tényleg plusz energiákat kap és a verseny tempója nagyobb sebességre készteti az embert. Ami persze nem baj, ha tudod felügyelni a tempódat. Izgalmamban még a kilométer táblákat sem láttam persze erre csak a célban jöttem rá, amikor a többieknek panaszkodtam, hogy nem tudtam, hogy mennyi van még hátra. Egy furcsa élményem még volt a verseny közben, amikor kb. 2 kilométerrel a cél előtt egy kb. 10 éves fiúval előzgettük egymást. Kicsit vicces volt, hogy amikor megelőztem, akkor újabb energiákat vett elő és visszaelőzött, aztán ezt vagy 5-ször eljátszottuk még mosolyogva, végül a célban előttem futott be. :o)
Júniusban a szülinapomra a kedvesemtől kaptam egy masszázs bérletet, ami hihetetlen jó ötletnek bizonyult, utólag meg még inkább így gondolom, hiszen a rendszeres futás nagyon hasznos kiegészítője a rendszeres masszázs, erről én is sokat olvastam a neten. Azóta általában havonta vagy verseny előtt mindig elmegyek, mert az izomzatnak is nagyon hasznos.
Túl voltam azon a versenyen, ami miatt elkezdtem futni. Egy nehéz döntés előtt álltam. Abbahagyom az egészet vagy folytatom, de akkor újabb célokat kell kitűznöm magam elé, hogy legyen motivációm. A céges váltóban az októberi Spar Maraton volt a cél, de az még olyan messze volt, ezért kellett találnom egy közelebbi célt. Szeptember 9-én volt a K&H Félmaraton, ami persze még sok lett volna nekem, de egy kollégámmal beneveztünk a páros váltóba. Így nekem egy 11,4 km-es táv jutott, ami túl van a számomra még távolinak tűnt 10 km-es határon, de gondoltam, hogy 3 hónap elég kell, hogy legyen a felkészülésre.
Át kellett gondolnom és meg kellett terveznem a következő 3 hónapot. A cél a távolságok növelése és a heti 2-3 edzés elvégzése volt. Az új stratégiába a zene teljes elhagyása is szerepelt. Sajnos nem tudom, hogy mikor, de egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre jobban hiányzik a futás és már alig várom, hogy újra mehessek. Megpróbáltam átadni magam a futás élvezetének, ami egyre jobban sikerült. Ezt nehéz olyan embernek elmagyarázni, aki nem szokott vagy nem szeret futni, de higgyétek el ez olyan élmény, ami miatt érdemes futni. Képzeljétek el, hogy egyszer csak úgy futtok, hogy nem a futásra koncentráltok, hanem a környezetre, a madarakra, a kutyákra a sétáló emberekre vagy elmerültök a gondolataitokban. Ettől a pillanattól fogjátok igazán szeretni a futást.
Augusztusban egy újabb változás történt a történetemben, mert meguntam a sok macerát a telefonommal (sokszor elvesztette a GPS jelet, lefagyott a progi, cipeltem magammal és zavart futás közben és szerettem volna a pulzusomat is mérni, mert az nagyon hasznos futás közben) és beruháztam egy GPS-es, pulzusmérős futóórába. Ez egy nagyon jó döntés volt, mert így még tudatosabban tudtam az edzéseim tervezni és irányítani. Ha úgy gondoltam, akkor tudtam egyenletes pulzussal vagy sebességgel edzeni, illetve minden hasznos információt fel tudtam tölteni a netre, ahol hasznos elemzéseket tudok magamnak készíteni. Ezen kívül a Decathlon-ban vettem több akciós futócuccot, amiket már néhányezer forintért meg lehet venni, mert futni sokkal kényelmesebb futóruhában, mint hagyományos cuccokban. Egy vízelvezetős pólóba nem fogsz beizzadni és a futás is sokkal kényelmesebb lesz benne. Szerintem ezek nagyon hasznos dolgok.
Jól haladtam, a családi nyaralások kivételével minden héten sikerült a 2-3 futást megcsinálnom egyre hosszabb távokkal. Már egyre jobban mentek a 8-10 km-es távok. A szeptemberi verseny előtti héten lefutottam a 12 km-t is, amivel megerősítettem magamban, hogy a 11,4 km-es verseny távot meg fogom tudni csinálni. A verseny jól sikerült. Sikerült tartanom az 5 perces kilométerenkénti sebességet, amit célul tűztem ki magam elé. Ebben a hónapban még voltam egy 10-km-es versenyen (NATO futás), majd október elején már itt is volt a SPAR Maraton, ahol céges váltóban indultam egy 11,7 km-es távval. Ekkor tudatosult bennem, hogy 1 hónapon belül már a 3. 10 km feletti versenyen indultam, de már annyira élveztem a futást, hogy észre sem vettem, hogy futok és futok. :o)
Októberben már egy 16 km-es távot futottam edzésen. Ezzel persze már a határaimat feszegettem, ezért ez a táv még nem lett rendszeres edzéstávom. Ebben a hónapban értem el csúcsot. A BSI szervezésében 2012-ben még egy verseny volt, ami Siófokon került megrendezésre és a pálya a Balaton partján lett kijelölve. Ez nagyon jól hangzott, de a cégnél nem találtam embert, aki el tudott volna jönni velem a versenyre valamilyen váltóban. Átböngésztem a távokat és úgy gondoltam, hogy egy harmadmaraton (14 km) méltó befejezése lenne a 2012-es évemnek. Ez az a táv, ami biztosan bennem volt a 6-7 hónapos edzés után. Akkor hajrá és kerestem szállást a hétvégére az egész családnak és vártam a versenyt.
Sajnos egyre több rossz előjele volt a versenynek. Alig tudtam edzeni, mert az időjárás egyre rosszabb lett. Hidegben még soha nem futottam, nem tudtam, hogy mit és mennyi ruhát kellene felvennem. Mit csináljak. Nagyon tanácstalan voltam. Több kisebb edzésen is megfájdult a jobb térdem, ami miatt napokig megint nem tudtam edzeni. A verseny időpontja egyre csak közeledett és kezdtem bepánikolni, hogy most mi lesz. Közben kiderült, hogy egyéb okok miatt a családom sem tud velem jönni, ezért igen komolyan megfordult bennem, hogy lemondom az egész versenyt, de valami kis belső hang nem hagyta és újra erőre kaptam.
A szállást átírattam egy személyre és lelkileg is készültem a versenyre. Sajnos a fájdalmak miatt futásban nem tudtam úgy készülni, ahogy szerettem volna. Vásároltam egy-két melegebb futó ruhát és kezdtem azzal kísérletezni, hogy hány fokban mennyi ruhát kell felvennem. Ezt végül sikerült jól kitesztelnem. 8-10 fokig 2 réteg felső elég volt, de ennél hidegebben már a 3 réteg, a kesztyű, a sapka és a sál is kellett.
A verseny napján elég jó idő lett, kb. 8 fok és napsütés. Már előző este lementem Siófokra, hogy ne aznap reggel kelljen korán kelnem. Nagyon izgatott voltam, hogy hiszen ilyen hűvösben ilyen hosszú távot még soha nem futottam. A rajt helyszínét egy kicsit elnéztem, mert a szállásomról több mint félórát kellett gyalogolnom a start helyszínéig. Viszont csodálatos őszi időben és gyönyörű környezetben sétáltam végig a siófoki sétányon. A startnál számomra meglepően sok ember volt. Jó kis bemelegítést szerveztek a rendezők, ezért azzal nem volt gond. Elindultunk. A versenyekről azt még tudni kell, hogy sokan hajlamosak jóval gyorsabb tempóban indulni, mint amit végigbírnak, mert a lendület és a többi ember húzza magával. Ilyenkor nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a tempónkkal, mert később problémáink lehetnek, ha nem vesszük észre, hogy túl gyorsan kezdtünk. Erre én is szoktam figyelni, mert amikor 4 perces kilométerekkel kezdek az nem olyan jó, mert jelenleg kb. 5 perces tempóval tudom csak a 14 km-t futni. A start után kicsit nyomasztó volt, hogy sokan elmentek mellettem, de azért azt tudni kell, hogy egy őszi versenyen jóval kevesebb az olyan hobbi futó mint én, ilyenkor arányaiban több a fanatikus rendszeres futó. Persze később kb. a táv felénél már ezek közül sok embert visszaelőztem, mert ők esetleg túl gyorsan kezdtek és nem bírták egyenletesen a futást. Sajnos a 3. kilométernél előjött az amitől nagyon féltem, hogy jobb térdem elkezdett fájni, úgyhogy innentől kezdve csak sántikálva tudtam futni. Szörnyű érzés volt. Még soha, de még edzésen sem éreztem olyat, hogy esetleg fel kell adnom egy előre tervezett távot, de ott nem tudtam elképzelni, hogy hogyan fogok így még 10 km-t lefutni. Ráadásul kb. 1 km-el később a rossz ütemű futás miatt a bal vádlim is el kezdett fájni. Ez elég rosszul nézett ki. Azt hiszem, ha itt nem tudom magam fejben rendbe rakni és nem a Balaton partján futunk, akkor lehet, hogy feladtam volna az egészet. Megcsináltam és a körülményekhez képest elég jó idővel. (5:30-es átlaggal) A verseny után a forró kakaó sok mindenért kárpótolt. :o) Amíg visszaértem a szállásomra szinte el is felejtettem, hogy milyen nehéz volt a futás, mert olyan gyönyörű őszi idő volt és a sétányon rajtam kívül csak egy utcaseprő rendezkedett. Mindennek olyan gyönyörű színe volt, hullottak az óriási platánfák levelei és teljesen kihalt volt az a hely, ahol nyáron el sem férnek az emberek. Így is gyönyörű volt. Másnap persze alig tudtam lábra állni. Kellett egy jó pár nap mire teljesen rendbejöttem.
Úgy gondoltam, hogy ezzel a futással be is fejeztem a 2012-es évemet. A december már nem a futásról szólt. A pihenés, az ünnepi előkészületek és sok egyéb családi program. Valamikor a két ünnep között felhívott a kollégám, hogy menjünk december 31-én szilveszteri futásra Tatára. Kicsit váratlanul ért a hívás, mert éppen valami nyavalyával küzdöttem és állandóan fújtam az orromat, ezért nem éreztem úgy, hogy nekem most futnom kellene. Végül abban maradtunk, hogy vasárnap felhívom, hogy jobban vagyok-e és hogy tudok-e menni. A táv 7 kilométer volt, ami nem volt vészes, de hetek óta már nem futottam. Vasárnap reggel úgy ébredtem, hogy jól vagyok és szeretnék futni, de bírom-e? Ezért elmentem egy 5 km-es futásra, ami elég könnyedén ment, ezért eldöntöttem, hogy megyek. A család nem tudott jönni, mert éppen vendégeket vártunk aznap, de mondtam, hogy lemegyek, lefutom és ebédre már itthon is vagyok.
Szerencsére gyönyörű napos idő volt reggel, a hőmérséklet -6 fok volt. Egy kicsit megijedtem, de gondoltam 10 órára azért csak melegebb lesz. Az úton lefelé szinte senki sem volt, ezért hamar leértem. Én voltam a negyedik, aki regisztrált a versenyen egy helyi kis konditeremben, ahol 2 idős néni és 1 idő bácsi fogadta a versenyzőket. Nagy volt a megdöbbenésük, amikor kiderült számukra, hogy csak a futás miatt jöttem Tatára Veresegyházáról. Nem hitték el, hogy csak ezért jöttem. Nagyon ari volt a megdöbbenés az arcukon. A futás csodálatos volt, hihetetlen szép volt a tó körül futni. Az idő is szép volt, rengeteg gyerek futott, jó volt a hangulat és a végén a meleg tea is jól esett. Méltó befejezése volt a 2012-es évemnek.
Sokan kérdezték már tőlem, hogy miért kezdtem el futni és miért futok még mindig. Talán a fenti leírás egy kis magyarázatot ad ezekre a kérdésekre. A fentieken kívül persze nagyon fontos az is, hogy az ember testét kondiban tudja tartani, ami az egész életére pozitív hatással lesz. A testsúly csökkenés is fontos sok embernek, de szerintem fontosabb a lelki egyensúly megteremtése. Remélem másoknak is példát tudok mutatni azzal, hogy ilyen kitartóan csinálom ezt az egészet. Én már eljutottam oda, hogy élvezem a futást és a versenyeken sem adok mindent ki magamból, mert mindig csak olyan sebességgel futok, hogy még tudjak figyelni a környezetemre és ne hajtsam túl magam. Nem hallgatok közben zenét, mert zavar. Ebben az időben csak magammal foglalkozom. Nem viszek telefont. Mindent kikapcsolok. Csak én, a környezet és a futás.
Folytatás következik.........2013-as év, havi frissítéssel.........